Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
A „külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje tének identitását meghatározó racionális külpolitika-modell már az 1962. évi kubai válságot követően a kritika céltáblájává vált. Graham Allison a kubai válság elemzésekor a realizmus homo oeconomicus modelljével szemben a bürokratikus külpolitika, homo organisans modelljét fogalmazta meg, kimutatva a cél-eszköz, azaz instrumentális racionalitás értelmében felfogott racionális döntéshozatali modell szervezeti korlátáit. A realizmus „racionális szereplő" modellje a döntéshozatal belpolitikai tényezőit konstansnak tekinti, és ezért azok elemzését figyelmen kívül hagyja. A racionális modell inkább azt mutatja be, hogy miként kellene a döntéseknek végbemenniük, s nem azt, ahogyan a döntések valóban végbemennek. Ezzel szemben Allison a szervezeti folyamat modelljében azt hangsúlyozza, hogy a döntés nem az instrumentális racionalitás eredménye, hanem a szervezeti tehetetlenség feltételei közötti döntéshozatal. Eszerint a kívülről jövő információkat a szervezet mindig olyan módon „dekódolja", hogy azok illeszkedni tudjanak a szervezetnek már eleve meglévő, standard működési szabályaihoz és eljárásaihoz. Az események megértésére és rendszerezésére a bürokráciának mindig megvannak a már előgyártott információfeldolgozási módszerei. A racionális választást tehát a szervezetben meglévő választásoknak egy meghatározott halmaza már eleve kizárja. A szervezeti megközelítés másik típusa, a kormányzati politika modellje szerint racionális döntések megszületését az a körülmény korlátozza, hogy a döntés a szervezeti hierarchia különböző szintjein elhelyezkedő, egymással rivalizáló csoportok alkufolyamatainak az eredménye. Egy harmadik kognitív modell a racionális döntéshozatal megvalósításának pszichológiai korlátáira utal, hangsúlyozva, hogy az ember döntései alkalmával nem abból indul ki, ami van, hanem abból, ahogy az adott dologról már eleve gondolkodik.62 Az ember ily módon sokkal inkább racionalizáló, mint racionális lény.63 Következésképp nem a racionalitás irányítja sem az információk feldolgozását, sem magát a percepciót. Az allisoni megközelítés recepciójaként értelmezhető Helga Haftendorn az „igazgatott külpolitika" modellje, amely a politikai vezetés és a tulajdonképpeni külpolitikai szereplőknek tekinthető miniszteri bürokráciák különböző területekre vonatkozó politikai döntései között tesz különbséget. A külpolitika-elemzésnek ez az irányzata arra hívja fel a figyelmet, hogy a külpolitikai cselekvés megértése érdekében az „összállami érdeket", a „külpolitika primátusát" képviselő realista elképzelésekkel szemben nem szabad figyelmen hagyni a mindenkori külpolitika belpolitikai és adminisztratív szempontjait, nevezetesen a belpolitika tényezőit, a társadalmi befolyásokat, a politikai rendszer struktúráit, a bürokráciát, a döntéshozókat, a nemzeti normákat és a kultúrát.64 A hidegháború után a realista kiindulással szemben a konstruktivista külpolitika-modell a külpolitikai magatartást tekintve olyan változóknak, mint eszmék, értékek, normák független befolyást tulajdonít. Ennek megfelelően a normák alakítják a külpolitikai szereplők identitásait és preferenciáit, meghatározzák a kollektív célokat, bizonyos 2002. tavasz 31
