Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
Kiss /. László A hidegháború után felismerhetővé vált, hogy bizonyos alapvető elvek ellentmondásba kerülhetnek egymással, és gyakorta nem csupán egyetlen politikai irányba mutatnak. Az önrendelkezés jogára hivatkoztak a két német állam egyesülésekor, de Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásakor is. Ez volt a hivatkozás, amikor a Falkland- (Malvin-) szigetek továbbra is a brit korona kötelékében maradtak, vagy amikor a Csecsenföld megkísérelte az elszakadást Oroszországtól. Lawrence Freedman szerint a túlzottan elvi alapon álló kül- és biztonságpolitika nemritkán problematikussá válhat: ha a politika túl messze megy az erkölcsi elvek tekintetében, adott esetben fontos érdekeket áshat alá, ha viszont nem ezt teszi, úgy a kettős mérce és a képmutatás gyanújába kerülhet.48 A háború jellegének megváltozása: a „nagy bábomtól" a globális ten'oristaellenes „háborúig" A stratégiai tanulmányokból a széles értelemben felfogott biztonsági tanulmányokba való átmenet szorosan összefügg azzal, hogy a stratégiai tanulmányok, illetve a hagyományos biztonsági tanulmányok központi témája, a háború, legalábbis a „nagy háború" lekerült a kutatások napirendjéről. John Mueller már 1989-ben a „nagy háború elavulásáról" értekezett, melyet nem a nukleáris fegyverek hatásaként, hanem egy történelmi fejlődés eredményeként értelmezett.49 Michael Mandelbaum alig egy évtizeddel később a nemzetközi rendszer „háborútlanodásáról" (debellicisation) írt, hangsúlyozva, hogy ha nem is általában a háborúk, de a rendszerszintű (systemic), tehát a nemzetközi rendszer legerősebb tagjai közötti nagy háborúk elavulttá váltak.50 Az ENSZ BT felhatalmazásában az amerikai vezetéssel megvívott öbölháború és a boszniai beavatkozás, valamint az Irak ellen életbe léptetett korlátozások jól mutatták az erőszak-alkalmazás nemzetközi jogi és politikai feltételeit, az erőszak használatában rejlő tudatos önkorlátozást és a legújabb technika hatásainak sajátosságait. Jellemző módon E. Luttwak a „digitalizált konfliktusok" forgatókönyvének világát idézte fel, pontosabban egy olyan „posztheroikus korszak virtuális háborúinak" a képét, amelyben az áldozatok száma már minimális szinten tartható. Ezzel csökkenthető a demokráciának a háborúktól, az erő alkalmazásától való hagyományos vonakodása is, mivel nem kell tartani az áldozatok számának növekedésével együtt járó belpolitikai nyomás erősödésétől.51 Számos megfigyelő nézőpontjából a 2001. szeptemberi terroristamerénylet is arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század nem a „nagy háborúval", hanem sokkal inkább a globális térben minden irányban terjedő terroristafenyegetéssel és az erre adott válaszként egy új típusú háborúval vette kezdetét. A példátlan terrormerénylet konk24 Külügyi Szemle
