Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
A „külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje (gazdasági) döntéseket hoznak, azonban ezen az úton mégis politikát csinálnak, befolyásolják az államok közötti kapcsolatokat s ezzel a nemzetközi politikát, alakítják a külpolitika napirendjét.18 Olyan társadalmi szereplők emandpálódása, mint a nem kormányzati szervezetek tevékenysége a nemzetközi rendszerben, növeli a külpolitika és a társadalom közötti kölcsönhatást, a külpolitika társadalmi meghatározottságát, módosítja a külpolitika-csinálás módját és tartalmát is. Ezek a változások azt jelentik, hogy a globalizálódás korában a külpolitika feladatainak alakulására és módszereinek fejlődésére mind az állami határokon túlnyúló transznacionális, mind az államon „belüli", illetve alatti szereplők növekvő befolyást gyakorolnak. A külpolitika társadalmi meghatározottságának a növekedése Az a tény, hogy a gazdaság befolyásolja a nemzeti politikák fejlődését, éppúgy magától értetődő, mint az, hogy a nagy nemzeti vállalatok fontos szerepet játszhatnak az egyes államok külpolitikai stratégiájában. Az államok, különösen a nagyhatalmak a külpolitika területén hagyományosan rendelkeztek a gazdasági kapcsolatok irányításának eszközeivel. A német Ostpolitik szolgálatában állított Hermes hitelgaranciának a célja a kis- és középvállalatok támogatása és biztosítása volt a keleti kereskedelemben. Hasonlóképpen a legnagyobb kedvezmény biztosítása (MFN) az Egyesült Államok külpolitikájának fontos eszköze. Az Európa-politikában mindenekelőtt politikai döntések (római szerződés, a belpiac és az euró létrehozása) voltak azok, amelyek a gazdasági dinamika alapját megteremtették: ahogy nem az ipar hozta létre a belpiacot, úgy nem a bankok voltak azok, melyek megteremtették a monetáris uniót. A stratégiai kérdés ma nem elsősorban az, hogy egy állam milyen gazdasági eszközökkel rendelkezik külpolitikai céljainak megvalósítására, hanem sokkal inkább az, hogy miként hat vissza a határokat átlépő gazdaság, így a transznacionális vállalatoknak mint globális magánszereplőknek a tevékenysége az államok külpolitikájára, s miként tudnak az államok ezzel megbirkózni. A transznacionális vállalatok, mint nem állami és nem politikai szereplők nem csinálnak és nem is akarnak külpolitikát csinálni, mivel eredendő céljuk a profit maximalizálása. Mindazonáltal a transznacionális vállalati cselekvésnek növekvő módon olyan politikai következményei vannak, amelyeket nemzeti szinten kellene megoldani, ám az államok számára nem állnak rendelkezésre az eszközök a gazdasági szereplők politikára is kiható tevékenységének a szabályozására. Nem meglepő azt feltételezni, hogy a gazdaság-, valuta- és versenypolitika területeinek nemzetközi szabályozásáért folytatott vita kérdései a XXI. század külpolitikájában növekvő szerepet fognak játszani. A transznacionális vállalatok tehát nem teremtenek külpolitikát, azonban a mód, ahogyan - minden ellenőrzés nélkül - az államok olyan erőforrásairól döntenek, 2002. tavasz 11
