Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
Kiss ]. László bolás példáján keresztül Beck a „politika újrapolitizálásában", végeredményében a politikai részérdek felett az ökológiai érdekek érvényesítésében látja.17 Az államok közötti interdependencia fejlődését a nemzetközi és szupranacionális intézmények számának a növekedése, nem kevésbé az a tény mutatja, hogy a hagyományos kül- és belpolitikai problémák az államok hatókörén túlnyúló regionális és globális kérdésekké váltak. Az elkülönült nemzeti problémamegoldások területeinek a nemzetközi keretekbe történő átkerülése jelzi, hogy a külpolitika napirendjét egyre inkább a korábban klasszikusnak tekintett belpolitikai problémák alkotják. Egyes politikaterületek, mint az egészségügy, a környezet- és fogyasztóvédelem, a belbiztonság, a menedékjog megadása stb. ma már olyan nemzetközi tárgyalások tárgyát képezik, amelyek az egyes államok politikai intézményeinek cselekvési terét jelentős mértékben körülhatárolják. Ha a világ leggazdagabb és legcselekvőképesebb államaiból álló G7- csúcsértekezlet napirendjét vizsgáljuk, hamar kiderül, hogy a kül- és belpolitika korábban elkülönült területei milyen nagy mértékben összefonódtak. Az 1999. évi kölni csúcstalálkozón pl. olyan kérdések álltak a középpontban, mint a gazdaság-, a pénzügy- és adósságpolitika, valamint a nukleáris biztonság és a nemzetközi bűnözés problémái, amelyek korábban a belpolitikához tartoztak. Ilyen értelemben jogos, ha Strobe Talbott nyomán a fejlett OECD-országok világában nem csupán a külpolitika, hanem a klasszikusnak tekintett „belpolitika végéről", de legalábbis a belpolitika internacionalizá- lódásáról beszélünk. A „2001. szeptember 11. szindróma" jól megvilágítja, hogy mennyire nem lehet a terrorista erőszakot elkülönítve kezelni, mint ami csupán a külső katonai vagy a belső rendészeti biztonság kérdése. Az egymással sok szinten összekapcsolódó globális terekben a terroristafenyegetés mindenütt jelen van, s mint ilyen, a komplex és a rendkívül sebezhető társadalmak korában mindenkit - az egész civilizációt - veszélyeztethet. A nemzetközi terrorizmus államilag támogatott vagy éppen az államok klasszikus háborújának a helyébe lépett „globalizált magánháborúja" egyszerre vetette fel egy sebezhető „világtársadalom" létezését, ám ezzel egyidejűleg egy „világ-belpolitika" hiányában a „kül-. és biztonságpolitika globalizálásának" a kérdését. Ha a globalizálódás megkérdőjelezi is a hagyományos külpolitika fogalmát, mindez nem a politika végét, hanem a politika kitörését jelenti a hagyományos nemzetállami keretekből a transz- és szupraterritoriális térbe. Ha kül- és belpolitika határát elmosó problémák globalizálódnak, úgy nyilvánvaló, hogy a politikának is globalizálódnia kell. A globalizálódás annak a felfogásnak a megváltozását is jelenti, hogy valójában milyen tényezők számíthatók a nemzetközi politika szereplői közé. Ha államok meghatározó halmazán kívül a szereplők száma növekszik, úgy a közöttük kialakuló kölcsönhatások és a nemzetközi rendszer így kialakuló komplexitása módosíthatja a külpolitika jellegét s egyben megvalósításának az eszközét, a diplomácia módszereit is. Olyan nem politikai, nem állami szereplők, mint a transznacionális társaságok nem politikai 10 Külügyi Szemle
