Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
A „külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje Egyes becslések szerint egyetlen nap több deviza cirkulál a világban, mint négy hónapi világkereskedelem értéke. Az intézményi befektetők világméretekben meghatározó szereplőkké váltak. Elég csupán a kaliforniai közalkalmazotti magánnyugdíjalapok példájára utalni. Ezeknek a vezetői a világ bruttó társadalmi termékének több mint az egynegyedét kitevő, mintegy 8 ezer milliárd dolláros alapok felett rendelkeznek. Ezeket a világ legkülönbözőbb részein különböző sikeres vállalatokba fektetik, s ezzel jelentős befolyás gyakorolnak a vállalati és gazdaságpolitikai döntésekre, anélkül hogy bármilyen nemzeti érdeket képviselnének. Az internet elterjedésének köszönhetően olyan új transznacionális vállalati struktúrák s ezzel együtt az információáramlás olyan formái jönnek létre, amelyet a politika nem vagy már csak részlegesen irányíthat. Ez a fejlődés segíti a vállalatok globális fellépését, és gyengíti azokat a nemzeti kormányokat, amelyek polgáraik elől meghatározott információkat vagy termékeket vissza kívánnak tartani. A globalizálódás tehát lehetővé teszi, hogy a gazdaság a politikával szemben új hatalmi pozíciókra tegyen szert.15 A regionális együttműködés nem csupán a globalizálódásra adott válasz, hanem annak egyik formája is. Ez az együttműködési forma nem csupán terjedelmében növekedett meg, hanem új minőségi fokot ért el. Az EU az államközi együttműködés mind több területét tette közösségivé, az EU három pillére közötti konvergencia tovább folytatódik, s az eddigi fejlődést tekintve mára az „első pillérben" összpontosul az integrációs politika 80 százaléka. Folytathatnánk az új jelenségek felsorolását, azonban a legfőbb következtetés azok teljessége nélkül is az, hogy a nemzetközi rendszer komplexitásának és dinamikájának változása nem hagyja érintetlenül a külpolitika megvalósításának cél- és eszközrendszerét, s ezzel a diplomáciát sem. 1997-ben a korábbi amerikai külügyminiszter-helyettes, Strobe Talbott nem egyszerűen a kül- és belpolitika megváltozott viszonyáról, hanem magának a „külpolitikának végéről" értekezett, mivel szerinte a globalizálódás korában a „foreign" fogalma elavulttá vált.16 Ulrich Beck egy még 1995-ben írt tanulmányában arra figyelmeztetett, hogy a „műszaki-gazdasági haladás" ökológiai döntései ugyan még nemzetállami és vállalati keretben szerveződnek, ám azok következményeit tekintve valamennyien egy „globális kockázati társadalomban" élünk, amely már a „biztosíthatósági küszöb" határán túl helyezkedik el. Beck szerint a környezet- védelmi diskurzussal a mindennapi tapasztalatok részévé vált a felismerés, hogy a „külpolitikának", illetve az „ez egy másik ország belügye" gondolkodásmódnak vége van. Felfogásában a „globális kockázati társadalom" nem egyszerűen azt jelenti, hogy több problémát termelünk, mint amennyit megoldani képesek vagyunk, hanem azt, hogy a globális fenyegetéseknek - a tömegpusztító fegyverekkel rendelkező fundamentalista magánterrorizmustól a gazdaság és a szegénység által egyaránt előidézett környezetrombolásig - a még kiszámítható kockázatai helyére már a csak nagyon nehezen ellenőrizhető veszélyek kerülnek. A probléma megoldását az ökológiai önrom2002. tavasz 9
