Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Bárány Péter: Az Európai Unió francia elnöksége
Az Európai Unió francia elnöksége Ezután - a tervezettnél hamarabb - áttérhettek az intézményi reformok véglegesítésére, ami végül csak óriási nehézségek árán sikerült. Az elnökség háromszor is kénytelen volt felülvizsgálni tervezetét, hogy minden tagállam igényeit kielégítse. Nizza sokáig emlékezetes marad arról a végső harcról, amelyet két ország, Belgium és Portugália neve fémjelez. E két ország különösen elégedetlen volt mind saját „sorsával", mind a kisebb országok általános „elnyomásával", méltánytalan kezelésével. „Mozgalmuk" széles körű szimpátiát vívott ki magának, s Finnország, Svédország, Ausztria és Görögország is csatlakozott hozzájuk, folyamatosan hangot adva a reformok hiányosságainak. Az elszánt fellépés eredményeként végül csak úgy lehetett elmozdulni a holtpontról, hogy Chirac elnök javaslatára a szavazati súlyok problémáját félretették, s azokra a kérdésekre koncentrálva kezdték meg a szerződés tervezetének pontról pontra történő átvizsgálását, ahol a megegyezés alapjai már kialakultak. Ilyen „rendezett" terület volt a Bizottság jövője, amire nézve megállapodtak, hogy a következő, 2005-2010 között működő Bizottságba még minden akkori tagország delegálhat egy tagot, majd 2010-ben, illetve amikor a tagok száma eléri a 27-et, leszűkítik a létszámot egy akkor meghatározandó maximumra. Gyakorlatilag megegyeztek a minősített többség kiterjesztéséről is, méghozzá úgy, hogy a tervezett 50-ből mintegy 40 - kisebb horderejű - témakörben elhagyták a vétójogot, míg a „vörös vonalak" átlépésére nem kényszerítették egymást. Szentesítették a megerősített együttműködés új, lazább feltételeit is, kikötve - az angol igényeknek megfelelően - hogy védelmi kérdésekre nem terjedhet ki, de a közös kül- és biztonságpolitika többi területén alkalmazható lesz. Emellett elfogadtak egy Európa jövőjéről szóló nyilatkozatot is, amely rögzítette az integráció hosszú távú jövőjét meghatározó folyamatok menetrendjét. Eszerint 2004-ben újabb kormányközi konferenciát hívnak össze az unió működési alapelveinek kialakítására, akár önálló alkotmány formájában. Ennek azonban már egy folyamat végpontjának kell lennie, hiszen a svéd, majd a belga soros elnökség alatt megindulhat egy az érintettek teljes körének bevonásán alapuló gondolkodási folyamat, amely kijelöli az integráció jövőbeli fejlődési útját. Ez mintegy kibontakoztathatja a napjainkban megindult Európa-vitát, miközben négy alapkérdésre kell választ találnia: az Alapvető jogok európai chartájának jogi státusa, az uniós intézmények, illetve az unió és a tagállamok hatáskörmegosztása, a szerződések átszerkesztése és leegyszerűsítése, valamint a nemzeti parlamentek szerepének meghatározása a közös Európa-ház építésében.26 Ezek után már tényleg „csak" a tanácsi szavazati arányok meghatározása maradt hátra, az azonban nagyon kemény diónak bizonyult, hiszen a portugál-belga páros ellenállása kis híján a nizzai csúcs félbeszakadásához vezetett.27 Különösen a belgák maradtak hajthatatlanok - pedig Chirac elnök mézesmadzagként még azt is felajánlotta, hogy az Európai Tanács üléseit ezentúl Brüsszelben tartsák28 -, mi2001. tavasz-nyár 89
