Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Szentesi György: A START-szerződések és a rakétavédelmi program
Szentesi György A SALT-1 másik, mindmáig érvényben lévő megállapodása az úgynevezett ABM (Anti-Ballistic Missile = ellenrakéta) szerződés, mely nem a hadászati támadófegyvereket, hanem azok legveszélyesebb változatai, a ballisztikus rakéták elleni védelemre szolgáló ellenrakétás rakétaelhárító rendszereket korlátozza. Az ABM szerződés mindenekelőtt megtiltja a két ország területének egészét oltalmazó, országos (másként átfogó) rakétaelhárító védelmi rendszer kialakítását. A megállapodás értelmében mindkét fél csak két, úgynevezett körzetvédő, szárazföldi telepítésű ellenrakétás rakétaelhárító védelmi rendszert tarthatott fenn. Közülük az egyiket a főváros, a másikat pedig egy kiemelten fontos interkontinentális rakétabázis oltalmazására szánták. A szolgálatban tartható körzetvédő rakétaelhárító rendszerek számát 1974-ben egy - jelenleg is érvényben lévő - jegyzőkönyvben egyetlenegyre mérsékelték. A szerződésben pontosan meghatározták a körzetvédő ellenrakétás rakétaelhárító rendszer legfontosabb paramétereit is. így például egy ilyen rendszerben, a védendő objektum körül, 150 kilométeres sugarú körön belül legfeljebb 100 ellenrakétaindító-berendezést szabad telepíteni. Ezenkívül szigorú előírások vonatkoznak az ellenrakétákat kiszolgáló távolfelderítő (úgynevezett korai előrejelző) és a rakéta rávezető radarok mennyiségére és telepítési helyére is. A hadászati védelmet ilyenformán erőteljesen korlátozó, meglehetősen ellentmondásosnak látszó megállapodásnak az volt a lényege, hogy a ballisztikus rakéták mennyiségének további növelését az ellenük való (egyébként is rendkívül alacsony hatékonyságúnak látszó, ugyanakkor elviselhetetlenül drága) védőfegyverek drasztikus tilalmával kívánta megakadályozni. Az első SALT megállapodás különlegesen fontos eleme volt, hogy nemzetközi szerződésben első ízben törvényesítették - ellenőrzési módszerként - a műholdas felderítést (az egyezmény szövege szerint: nemzeti technikai felderítő eszköz megnevezéssel). Tényként kell azonban elismerni, hogy sem a mennyiségi plafon megszabása, sem pedig az ABM szerződés nem mérsékelte a kívánt módon a hadászati fegyverkezési versenyt, hiszen előtérbe került a minőségi fejlesztés. így a többtöltetű rakétafejrészek (MIRV) megjelenésével a hordozóeszközök számának kis mértékű csökkenése mellett a hadászati rakéták célmegsemmisítési képessége már az 1970-es évtizedben számottevően megnövekedett. így amíg a SALT-1 évében, 1972-ben rakétákkal az Egyesült Államok 3000 darab, az Szovjetunió pedig 2100 darab atomtöltet célba juttatására volt képes, 1979-re (SALT-2 éve) e képesség 6700-ra, illetve 6300-ra emelkedett. Bár a SALT-1 aláírásakor a felek a hadászati fegyverzetkorlátozási folyamat gyorsítására kötelezték el magukat, az újabb szerződés aláírására csak hét év múlva, 1979-ben került sor, két évvel a SALT-1 ideiglenes egyezményének lejártát 56 Külpolitika
