Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Osváth Szabolcs: A CFE-szerződés adaptálása
A CFE szerződés adaptálása Az ideiglenes telepítési alap orosz részről történt elfogadása nem meglepő fejlemény, hiszen az tulajdonképpen nem tért el lényegesen az egy dandár erőtől, amelyet elsőként ők maguk javasoltak. Azért lehetett mégis kedvezően értékelni a dolgot, mert megnyugtatóan és immár számszerűen rendezte a területi szintek ideiglenes telepítéssel való meghaladásáról folytatott hosszas, koncepcionális vitát. Az orosz felet igazából sohasem érdekelte az, hogy a külföldi erők területi szint alatt vagy felett helyezkednek-e el, őket elsősorban a jelenlétük és a jelenlét számszerű korlátozása foglalkoztatta. A négy vagy talán helyesebben három plusz egy dandáros javaslatukhoz képest sem hatalmas előrelépés az országonkénti két dandár, mert ezzel országonként nem nőtt volna a két dandár erő telepítésének lehetősége, csak a három ország együttes viszonylatában nőtt volna a szám hat dandárra. A számok nyelvén játékosan fogalmazva: négyből lett hat, illetve három plusz egyből három plusz három. Nem igazán volt nagy tehát a számszerű előrelépés, és a hozzá kapcsolódó feltételek, a légi eszközökre vonatkozó megszorítás, tovább csökkentették a kedvező megítélést. Volt azonban ezeknek az új orosz javaslatoknak egy izgalmasabb olvasata is. A NATO három ideiglenes telepítési alapot, más szóhasználattal három megerősített dandár erő telepítését kérte egy részes államba. Az oroszok előbb egyet ajánlottak, majd álláspontjuk fokozatos fejlődése során eljutottak a kettőig. Ha ehhez hozzátesszük az időközben a területi szintek változtatásáról, növeléséről folytatott vitában rejlő, ugyancsak egy dandár erőnek megfelelő lehetőséget,40 akkor azt kapjuk, hogy az oroszok tulajdonképpen megadták a szövetség által szorgalmazott mintegy két hadosztályt, de erre különféle - például mozgástér - korlátozásokat róttak ki, és különféle - például területi szint változtatási - mechanizmusokba bújtatták azt. A burkolt ajánlat a NATO figyelmét sem kerülte el, de a szövetségnek - erőteljesen amerikai sugallató hivatalos álláspontja szerint - nem hat dandárra volt szüksége három országban, hanem három-négy dandár erőre egy országban, ha a feltételek ezt megkívánnák. Erre a - más nagyságrenddel kifejezve - mintegy két hadosztálynyi erőre viszont mindig számítani akart, és annak telepítését nem kívánta esetleges belső vagy akár harmincas keretű egyeztetési vitáktól függővé tenni. Furcsa módon tehát az orosz fél tulajdonképpen többet ajánlott a NATO-nak, mint amennyit az igényelt, ezt azonban - nyilván jól megfontolt szándékkal - nem a szövetség számára elfogadható formában tette. A három meghívott állam elutasította az orosz javaslatot, mert a fenti megfontolás ellenére látszólagosnak minősítették az orosz engedményt, hiszen az a területi szinteken belüli mozgástérrel való szabad rendelkezésüket korlátozta volna. Ez a logikai kapcsolat nem feltétlenül következett az állomásoztatási-ideiglenes telepítési tárgyalások addigi menetéből, és egyben jelentős korlátozást jelentett. Ez a számokkal folytatott agytorna azonban már sejtetni engedte, hogy a mindkét részről 2001. tavasz-nyár 41
