Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Osváth Szabolcs: A CFE-szerződés adaptálása
A CFE szerződés adaptálása A NATO-bővítés előtérbe kerülésével és az adaptációs tárgyalások megindulásával az eredetileg csupán a szárnyövezetre érvényes fogalom új értelmet kapott. A teljes alkalmazási övezetre kiterjesztették, és a területi szintek vagy aiszintek, általában idegen eszközökkel való meghaladásának egyik esetét kezdték érteni rajta. A nyakatekert, fontoskodónak tűnő megfogalmazás nem véletlen, hanem a fogalom körüli számos tisztázatlanságot tükrözi. A heves vitákat kiváltó és végső soron terméketlen tárgyalásokon nem született általánosan elfogadott meghatározás a fogalomról. Sőt, a dolgok éppen a felülvizsgálati konferencián évekkel előbb megfogalmazott kívánalommal ellenkező irányba fejlődtek, és a sorozatos kudarc- élmények és az elvesztegetett idő miatt a tárgyaló felek már a kérdés felvetésével is óvatosan bántak. A tisztázatlan helyzetben pedig benne rejlett a szerződéses rendelkezések kijátszásának és főleg azok szellemével való visszaélésnek az elvi lehetősége. A NATO ugyanakkor a fogalmat a kezdetektől fogva burkoló homály ellenére sem mondhatott le a feladatainak ellátásához, például a kollektív védelemhez elengedhetetlenül szükséges rugalmasságokról. Nem fogadhatott el egyes tagállamai biztonságának szavatolását gátló nemzetközi jogi kötelezettségeket. Ezért ragaszkodnia kellett ahhoz, hogy szükség esetén minden egyes tagállamának területére CFE-korlátozás alá eső eszközöket telepíthessen. Ez a követelmény magától értetődően a csatlakozó államok területére is kiterjed. Ezért a szövetségi javaslat- csomagok a kibővült NATO várható alapfeladatainak ellátásához feltétlenül szükséges mértékig kifejezetten lehetővé kívánták tenni az állomásoztatást, illetve annak különleges formáját, az ideiglenes telepítést. Ebben a rendszerben az állomá- soztatás legfontosabb korlátáit az jelentette volna, hogy az alkalmazási övezetben nem növekedhet a korlátozott eszközök összmennyisége, és a már az eredeti szerződésben is rögzítetteknek megfelelően, állomásoztatásra csak a fogadó részes állam kifejezett hozzájárulásával kerülhet sor. Az állomásoztatási-ideiglenes telepítési vitában ellentétes érdekekből fakadó, egymásnak ellentmondó koncepciók csaptak össze. Jól tükrözte ezt a fogalom tisztázása körüli meddő huzavona, de a legnagyobb ellentét már a koncepcionális szinten túl, a számszerűsítés kérdésében jelentkezett. A kérdésről folytatott tárgyalások első jelentősebb eredménye volt, hogy minden részes állam elfogadta a szárnyszabály rendelkezéseiben részes államokra rögzített számértékekkel azonos szinten meghatározott, dandár nagyságrendű, úgynevezett ideiglenes telepítési alap teljes alkalmazási övezetre való kiterjesztését. A NATO ugyanakkor a szárnyövezeten kívül országonként az ideiglenes telepítési alap háromszorosának telepíthetőségét javasolta - ami egyébként megegyezett a szárnyszabály telepítési csoport- szintjeivel. így vette kezdetét - a harckocsik konkrét telepíthetőségi számairól kapott névvel - a 153-459 vita. 2001. tavasz-nyár 37
