Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - Dér Aladár: Reinhold Viehoff - Rein T. Segers (szerk.): Európai kultúra-európai identitás
Könyvekről Richard Peterson klasszikus meghatározásához hasonlóan - „tágan" értelmezik: az „értékek, normák és magatartásmódok programjaiként definiálják. Az utóbbinál Geert Hofstede holland kutató kultúraértelmezésére támaszkodnak, aki a kultúra „komplex-dinamikus" modelljét alkalmazta, funkcióját pedig az emberi gondolkodás (be)programozásában („programing of the mind") ragadta meg. E kétféle „program" végül is összekapcsolódik, és a kulturális identitás fogalma úgy jelenik meg, mint annak folyamatos igazolása, hogy egy csoport - vagy az egész társadalom - „kultúrprogramja" létezik, és cselekvésorientáló szerepet tölt be. A fenti elméleti alapmodellt a kilencvenes évek Európájára alkalmazva a szerzők sajátos identitászavart, kettős fejlődést regisztrálnak, miszerint a gazdaságipolitikai kérdések háttérbe szorították a kulturális szférát, annak identitásteremtő funkcióját; az európai fejlődésben egyszerre van jelen az átfogó európai kultúrát létrehozó globalizáció és a nemzeti, sőt nacionalista tendenciákat eredményező lokalizáció folyamata, az utóbbi mint a globalizációs stresszre adott „kényszermegoldás". A megoldás „receptje" a fenti előfeltevésekből levont következtetés: a fejlődés során az európai kulturális identitás elválik a múlt nemzetállami-geopolitikai be- határoltságától, és megszüntetve-megtartva azt komplex, többrétű képződményként jelenik meg, ami magába foglalja az európai „metaidentitást", a kulturálisnemzeti és regionális-kulturális azonosságtudatot, s végül azokat a speciális formákat is, melyekben ezek az identitásformák Európán kívül meg fognak jelenni. Magyarán: a kultúra és az identitásfogalom „tág" meghatározásából az európai identitás ugyancsak „tág" interpretációja következik. Az így felfogott európai azonosságtudat szerkezetében szerephez jutnak a múlt tradíciói (mítoszai?) és az Európai Unió jövőorientált intézményépítése is. A kötet szerkezetileg négy részből áll. Az első a kultúra és a kulturális identitás elméleti alapkérdéseivel foglalkozik, s az itt közölt tanulmányok lényegében a Hofstede-féle komplex-dinamikus értelmezési modellt fejtik ki részletesebben. Ami a komplexitást illeti, Carl F. Graumann és Ulrich Saxer cikkei emelhetők ki: mindketten az identitáskutatásban sokáig egyedül mérvadó „tisztán pszichológiai" elméletek (Mead, Tajfel stb.) túlhaladására törekednek, s a kulturális identitás fogalmát úgy értelmezik, hogy az - a kultúra értéktartalma, értéktelítettsége miatt - generáló szerepet játszhat a szociális reprezentáció és a politikai lojalitás vonatkozásában egyaránt. A kultúra, a kulturális identitás ebben a felfogásban több, mint a társadalmi „Hinterland" reflexiója, s mintegy Daniel Bell nyomdokain haladva a valóság (át)alakításának feltételeként aposztrofálják. A kulturális identitás dinamikus jellege többféle megközelítésben is szerepel. Nemcsak arról esik szó, hogy az európai (kulturális) identitás korántsem „adott" és spontán-endogén módon aligha fog kialakulni, hanem arról is, hogy az identitásfejlődés egyenesen feltéte2001. tavasz-nyár 279
