Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Romsics Gergely: Magyarország a "Foreign Affairs"-ben, 1940-1948
Magyarország a „Foreign Affairs"-ben, 1940-1948 Mivel azonban Washington és London jóindulata jelentős részben kooperációs készségétől függött, elfogadta az angolszász hatalmak ajánlásait, annak érdekében, hogy minél kedvezőbb határokat és nemzetközi pozíciót biztosíthasson Csehszlovákiának.47 Ez az érvelés megmagyarázná, hogy a tanulmány miért tartalmaz feltűnően kevés részletet a szövetség tervéről, míg a kisebbségi politikának jelentős terjedelmet szentel, és csaknem egy teljes „akcióprogramot" vázol fel. A cinikusként ható konklúzió ez esetben az lenne, hogy Benes a konföderációs program jelszava alatt tervezett kisebbségi politikáját próbálta meg szalonképesebb színben feltüntetni az angolszász hatalmak előtt. Az emigrációban a politikus környezetéhez tartozó Taborsky szerint azonban Benes nagyon is komolyan vette az államszövetség tervét, és őszintén próbálkozott megvalósításával, amely a szovjet ellenállás miatt bukott meg.48 Ez esetben az „Organization of Postwar Europe" célja, a konföderáció elképzelt formájának ismertetése mellett, annak deklarálása, hogy a csehszlovák fél a „békés együttélés" várt korszaka előtt bizonyos intézkedéseket fog hozni az ország lakosságának azon rétegei ellen, amelyek a múltban nem bizonyultak lojálisnak, és csak ezután lesz majd készen a csatlakozásra a közép-európai „békeblokkba". Bármelyik értelmezést fogadjuk is el, a magyar kisebbség 1945 utáni sorsa könnyen kiolvasható Benes soraiból. A csehszlovák emigráció vezetője a magyarság számára a környező országok közé való beilleszkedést a második világháború után sem könnyítette volna meg jobban, mint 1922-ben, amikor a kisantant jóindulatának feltételéül szabta a revíziós törekvések teljes feladását. Egy elejtett megjegyzése arról, hogy a háború után indokolt esetben „a határok megváltoztatása is elképzelhető lesz", nem értékelhető többnek egy 1942 elején kész ténynek látszó helyzet elfogadásánál. Az amerikai és a brit béke-előkészítő bizottságok egyaránt magyar fennhatóság alatt tervezték hagyni az első bécsi döntés által visszacsatolt területek egy részét. A csehszlovák külpolitikának pedig a húszas évek eleje óta részét képzeték azok az ígéretek, hogy Magyarország demokratizálása megnyitná az utat egyes magyarlakta részek átadásához. Masaryk elnök és Benes azonban sohasem bocsátkozott részletekbe az esetleges korrekció méreteit illetően, és feltételezhető, hogy csupán jelképes engedményekre gondoltak.49 A Horthy-rendszerről - mint már utaltunk rá - a tanulmány nem tartalmaz részletes kritikát, azonban a fasiszta államokkal vont párhuzamok hangneme rendkívül éles. Magyarország az „Organization of Postwar Europe"-ban visszanyeri „bajkeverő" státusát: olyan szubverzív tényezőként jelenik meg, amely tevékenyen hozzájárult az újabb Drang nach Osten sikeréhez, és így a Közép-Európa-projekt bukásához. „Ortodox" értékelésével összhangban Benesé az egyetlen hang a Foreign Affairsben, amelyik a harmincas évek után is ragaszkodik a Párizs környéki békék 2001. tavasz-nyár 219
