Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Romsics Gergely: Magyarország a "Foreign Affairs"-ben, 1940-1948
Romsics Gergely rabbi álláspontjával, és egy 1933-as írásában Magyarország regionális integrációjának elősegítésére előzetes területi koncessziókat javasolt a kisantant tagországai és a nemzetközi közösség számára - természetesen továbbra is fenntartva korábbi véleményét, mely szerint a megbékélés kulcsa a magyar közélet demokratizálása és irredenta ideológiájának megváltozása.15 Magyarország azonban az évtized vége felé lépésről lépésre a német pályára állás felé sodródott. Érdekes módon a fenyegető lehetőséget az első bécsi döntés kapcsán sem Armstrong, sem Arnold J. Toynbee nem látszott még felfedezni,16 és első ízben George Katona 1939-es tanulmányában fogalmazódott meg a felismerés, hogy Magyarország a kialakulóban lévő konfliktusban minden valószínűség szerint Németország mellé fog kényszerülni, ha az utóbbi külpolitikája nem veszíti el agresszivitását.17 Katona szintén elsőként mondta ki nyíltan a Foreign Affairs lapjain, hogy a trianoni béke hozta Magyarországot olyan politikai és gazdasági helyzetbe, amely részben predesztinálta a magyar politikai elit akarata ellenére is már formálódó csatlósi szerepére. Az Anschluss-szal, Csehszlovákia feldarabolásával és Magyarország német pályára állásával a „közép-európai-kísérlet" eszméje megbukott, és a „történelmi lehetőség" elméletét is felül kellett vizsgálni. Ezzel azonban a Councilban és a Foreign Affairs szerkesztőségében csak rövid ideig foglalkoztak. A rájuk jellemző pragmatizmussal 1939 végétől kezdve ezek a csoportok már azt igyekeztek minél alaposabban megvizsgálni, hogy az újabb háborút lezáró békékben milyen módon lehetne egy újabb, és valódi, esélyt nyújtani Kelet-Közép-Európa államainak. 2. 1940-1942: Magyarország helye a háború utáni Európában A Lengyelország elleni német agressziót követő brit és francia hadüzenettel nyilvánvalóvá vált, hogy Európában egy új nagyhatalmi háború tört ki. Az amerikai közvélemény reakciója egyértelmű és határozott volt: az Egyesült Államoknak minden körülmények között meg kell őriznie semlegességét.18 A külpolitikában járatos kisebbség azonban kevéssé bízott ennek lehetőségében, és - első lépésként - megkezdte a konfliktus okainak, valamint az új helyzet politikai és gazdasági vonatkozásainak feltárását. Amint arra már az első részben utaltunk, a Council on Foreign Relations - csaknem két évtizedes állandó kutatómunkájának és a tagsághoz tartozó, nagyszámú és elismert szakértőnek köszönhetően - 1939 és 1945 között különleges befolyásra tett szert az amerikai külpolitika alakításában. A két tanácsadó szerv, az Egyesült Államok hadba lépését megelőzően működő Advisory Committee on Foreign Relations [Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsadó Bizottsága], és az 1942-től aktív Advisory Committee on Post-War Foreign Policy [Háború Utáni Külpolitika Tanácsadó Bizottsága] egyaránt foglalkozott Közép-Euró212 Külpolitika
