Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Romsics Gergely: Magyarország a "Foreign Affairs"-ben, 1940-1948
Magyarország a „Foreign Affairs"-ben, 1940-1948 21-ben létrejött szervezetet a regionális együttműködés elfogadható fórumaként állíthatta be.6 Josef Redlich, a Monarchia utolsó pénzügyminisztere elsősorban a gazdasági együttműködés politikai formájának, a dualizmus kori közös piac felbomlásának hátrányait ecsetelte tanulmányában, felszólalva egy új, legalábbis gazdasági jellegű konföderáció mellett. Magyarország kapcsán azonban ő is kénytelennek érezte megjegyezni, hogy az jelenleg kevés jelét adja együttműködési hajlandóságának.7 A harmadik szerző, Jászi Oszkár a Horthy-rendszer átfogó bírálatát kívánta nyújtani. Az általa felvázolt kép alapján az olvasó csak arra a következtetésre juthatott, hogy a Horthy-rendszer - Jászi által szükségszerűnek ítélt - bukásáig Magyarország nem válhat az együttműködési próbálkozások őszinte és elkötelezett részesévé.8 Az időszak negyedik tanulmánya Bethlen István neve alatt jelent meg 1925-ben, és közvetlen, bár megkésett reakció volt Jászi vádiratára. Bethlen a népszövetségi kölcsön legitimációs potenciálját kihasználva, valamint a gazdaság szanálásának gyors eredményeire és az 1923 óta követett békepolitikára hivatkozva meggyőzően tudott érvelni az 1922-23-ban még sokkal megalapozottabbnak tűnő vádakkal szemben.9 Az írás két korszak határát jelölte: 1925 után a konszolidáció eredményeit értékelő Council és az általában vett közvélemény megváltozott vélekedését tükröző írások sora jelent meg, amelyek felváltva hangsúlyozták Bethlen belátó politikájának helyességét és az összes kisállam kollektív felelősségét a térség békéjéért egy olyan világban, amelyből a háborús bűn fogalma gyakorlatilag eltűnt. A tanulmányok közül kiemelkedtek Sir Arthur Salter és Royall Tyler írásai, amelyek a népszövetségi kölcsönnel végrehajtott gazdasági rekonstrukcióról és az annál jóval vitatottabb optánsügy megoldásáról szólva egybehangzóan Bethlen politikusi tehetségét és államférfiúi belátását dicsérték.10 1925 és 1933 között megjelent két írásában még Hamilton Fish Armstrong sem tekintette Magyarországot ellenségnek vagy a közép-európai rend megdöntésére készülő államnak.11 Az általánosságban pozitív Magyarország-képet legfeljebb finomították, ám nem változtatták meg a rövidebb cikkek sem.12 A korszak egyetlen inkább kritikus hangvételű tanulmánya pedig, amely H. W. V. Temperley tollából született, leginkább azért érdekes, mert a magyar revizionizmus kritikájaként ellenpéldaként éppen Bethlen István mérsékelt politikáját hozza fel, és a részben jogosnak ítélt területi követelések elfogadása feltételének ezt a fajta mérsékletet tartja.13 Az 1933 utáni írások Kelet-Közép-Európa sorsát elsősorban a Harmadik Birodalom külpolitikájának kontextusában elemezték. Az így kialakuló diskurzusban egymás után jelentek meg olyan jellegű cikkek, amelyek szakítottak a versailles-i békerendszer korábban elfogadott szellemével. Felmerült például egy esetleges Habsburg-restauráció lehetősége, mint a német terjeszkedésnek gátat vető állam- alakulat létrehozására irányuló szimbolikus lépés.14 Jászi Oszkár is szakított ko2001. tavasz-nyár 211
