Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Romsics Gergely: Magyarország a "Foreign Affairs"-ben, 1940-1948
Romsics Gergely dákra, demokratikus bel- és békés külpolitikára, valamint szabadkereskedelmi egyezményekre lett volna szükség. Úgy képzelték, hogy a Nyugat jóindulatú figyelme mellett kibontakozó nemzetállami, majd konföderatív fejlődés egy egyszeri pillanat kínálta lehetőség, amelyben sokat szenvedett kis népek egy nagy nemzetközi kísérlet (az első világháborúban győztes „demokratikus erők" akaratából létrejött békerendszer és a Népszövetség égisze alatt végbemenő liberalizáció és megbékélés) részesei, és így sorsuk alakulása az egész világ számára jelentőséggel bír.3 Magyarország helye a „kísérletben" azonban nem volt tisztázott. Míg Ausztria együttműködési szándékában kevesen kételkedtek, a térség legnagyobb vesztesének tartott Magyarországot, amelyet - úgy tűnt - egy antidemokratikus elvek alapján álló rezsim irányít, általában nehezebben megítélhetőnek tartották. Elismertek egyes, vele szemben elkövetett igazságtalanságokat, ám azokat nem tartották elegendő oknak ahhoz, hogy miattuk a régión belül központi fekvésű ország kivonja magát a kialakítandó együttműködési formák alól, vagy - ami még rosszabb - re- vizionizmusával más nemzetek biztonságát, integritását veszélyeztesse.4 Ezen megfontolások nyomán végül az a kérdés is felmerült, hogy „megérdemli-e" Magyarország, hogy helyet kapjon a kelet-közép-európai kísérletben, vagy helyesebb lenne kirekeszteni abból. A korszak végére a kérdésfeltevés módja megváltozott. Addigra ugyanis a Harmadik Birodalom nagyhatalmi törekvései minden kisállamot értékes potenciális ellenállóvá avattak a nemzetiszocializmust a kezdetektől visszautasító Council számára.5 Ebben a kontextusban egyszerre az vált központi kérdéssé, hogy a „kísérletben" feltételesen részt vevő Magyarország mennyiben akar majd, illetve lesz képes ellenállni az egyre agresszívabb német külpolitikának. Ez a dilemma végül az egész ambiciózus háború utáni rendezés gyakorlati tesztjének bizonyult, mivel amerikai szemmel nézve annak egyik fő célja az volt, hogy olyan helyzetet teremtsen Kelet-Közép-Európában, amelyben a kis nemzetek számára lehetségessé válik szuverenitásuk megőrzése. A „Közép-Európa-kísérlet" kapcsán megfogalmazódó kérdésekre adott válaszok alapján a Foreign Affairs első tizenhét évfolyamában, 1922 és 1939 között megjelent cikkek három kronológiai csoportra bonthatók. 1922 és 1925 között a témához hozzászólók elsősorban azt vizsgálták, hogy a Horthy-rendszer rövid-, illetve hosszú távon elfogadja-e majd a kialakult új hatalmi helyzetet, és képes lehet-e revíziós szándékainak feladásával valódi megbékélési politikába kezdeni. Az első három hozzászóló - bár más-más perspektívából - egyaránt pesszimizmusának adott hangot. Eduard Benes a kisantant magyarellenes élét legitimálni kívánó propagandaesszéjében a történelem átírásától sem riadva vissza a két királypuccs kapcsán a Horthy-rendszer „szalonképtelenségét" és háborúpártiságát igyekezett bizonyítani. Magyarország szubverzív politikájának bizonyításával ugyanis az 1920— 210 Külpolitika
