Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Pritz Pál: A Horthy-korszak külpolitikájáról
A Horthxj-korszak külpolitikájáról A nemzetiségek vágyódásai Végül körbe kell járni azt a kérdést, hogy a trianoni döntés nyomán elkerült nemzetiségek vajon visszavágyódtak-e Magyarországra, akartak-e vajon újfent a Szent István-i hazában élni? Teleki László már 1848-ban leírta, hogy nem csupán Ausztria halt meg, „hanem Szent István Magyarországa is".39 A Deák Ferenc bölcsessége, Andrássy Gyula kompromisszumkészsége révén a Habsburg-házzal létrejött 1867. évi kiegyezés a magyar birodalmat az ismert engedmények árán fél évszázaddal tovább éltette, ám 1918-ban ütött a végső óra. Ezen mit sem változtat, hogy a sírba tételben legalább akkora volt az antant hatalmak történelmileg tévesnek bizonyult akaratának a szerepe, mint a nemzetiségek elszakadási törekvései. És az azóta eltelt több mint nyolc évtizedben egyik elszakadt nemzetiség sem voksolt amellett, hogy jövőjét egy ismét megnagyobbodó Magyarország keretei között képzeli el. Abban, hogy ez ekképpen alakult, a nacionalizmusoknak van - vélelmünk szerint - meghatározó jelentősége. Tehát a nemzetiségek részéről önálló állam megalkotására mutatkozott határozott törekvés, a forradalmak utáni magyar uralkodó közvélemény pedig - szembeszegülve a hivatalos, a nemzetiségek számára mintajogokat nyújtó törvényeket, rendeleteket hozó politikával - a Szent István-i Magyarország bukásában a nemzetiségeknek úgymond túlzottan kedvező politikát kárhoztatta, s e „hiba" megismétlődését elkerülendő az erőszakos asszimiláció gyakorlatát szorgalmazta. Mindebből következően Teleki László igazságát a két háború közötti Magyarországon sem akarta a hazai politikai közvélemény tudomá- sül venni. Az első világháború után az elszakadt nemzetiségek nem vágyódtak vissza a trianoni kereteket (német segítséggel) lerázni kezdő országba. A Szent István-i Magyar- ország feltámasztása ezért sem sikerülhetett. Az újraéledésre a húszas-harmincas években sem mutatkoztak jelek. Ottlik László említett, 1928-as Magyar Szemle-cikkének sem lett a nemzetiségek körében helyeslő-kedvező visszhangja. A nagyobbodni kezdő ország nemzetiségi politikája pedig sokkal inkább a Bourbonokat idézte, mintsem Teleki Pál emelkedett szellemiségének elfogadását, az ő intenciói szerinti igazgatási gyakorlat meghonosodását. A történetírás azt hangoztatja, hogy a szomszédokkal nem lehetett megegyezni, mert míg a magyar fél mindent vissza akart kapni, addig a szomszédok egy talpalatnyi földet sem akartak visszaadni. E megállapítás a húszas évekre és a harmincas esztendők azon periódusára érvényes, amikor a változtatásra reálisan még nem volt lehetőség. Amikor a helyzet megváltozott, akkor mind Budapestnek, mind pedig több szomszédnak megváltozott az álláspontja: a határmódosítások tényei ezt egyértelműen igazolják. Ebből következőleg igenis volt lehetőség a közvetlen (Berlin mozgásterét inkább szűkítő, mint növelő) megegyezésre. Az első bécsi döntés 2001. tavasz-nyár 203
