Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Pritz Pál: A Horthy-korszak külpolitikájáról
Pritz Pál ban, akkor azt mondhatjuk, hogy nem tudta kiaknázni. Az ország nemhogy nem szabadult ki a tengely fogságából, hanem március 19. után olyan (számunkra) szerencsétlen módon került sor a megszállásra, hogy az antifasiszta hatalmak szemszögéből továbbra is csatlósnak minősültünk, hiszen az ország erőforrásai változatlanul a tengely érdekeit szolgálták, majd bekövetkezett a zsidóság zömének - a magyar közigazgatás tevékeny közreműködése nélkül végrehajthatatlan - elpusztítása is. Itt kell szólnunk a megszállás kérdéséről, arról a pszichózisról, amellyel a magyar kormány - és általában a politikai elit - ezt a kérdés kezelte. A függetlenséget ugyan a német-magyar viszony már jelentősen korlátozta, mikor az elit azt még csorbítatlannak látta. Csorbítatlannak látta, s mégis érezte, hogy ketrecben van az ország.35 Mindeközben pedig már akkor félték a német csizmák csattogását, amikor a megszállás még nem volt reális veszély. Felmerült ez már 1939 őszén is, amikor a kormány bátran elhárította a lengyel ügyben érkezett német kérést. Majd a Szovjetunió elleni hadba lépést Bárdossy mellett több más személy is a német megszállás elhárításának célkitűzésével indokolja. A háborúból való kiválást is azért nem vállalják, mert állandóan a megszállás rémével viaskodnak, annak bekövetkezését démonizálják. S mégsem tesznek semmit annak elhárítására.36 Horthy felelőssége mellett a mindenkori miniszterelnök, valamint honvédelmi miniszter felelősségét kell első helyen felvetni. Természetesen a németek megszállta országok sorsának példája joggal hathatott sokkolóan. De akik ezt figyelték, azoknak figyelmét aligha kerülhette el, hogy a német megszállási politika országonként markánsan különbözött. Feltűnhetett, hogy a Cseh-Morva Protektorátusban az élet viszonylag nyugodtan zajlott.37 Sokszor elhangzott az érv, a megszállást azért akarták mindenképpen elkerülni, hogy ezáltal a hazai zsidóság nagy tömegeit megmentsék. Bizonyára sokak számára ez nagyon lényeges szempont volt az ország vezetésén belül, ám a mérlegelésnél aligha lehet figyelmen kívül hagyni az addig meghozott zsidó- törvények kemény tényét, s 1944 még bizonyára nagyon sokáig sajgó valóságát. Azt ti., hogy a zsidóság deportálására a magyar csendőrség, a Magyar Államvasutak, s általában a magyar közigazgatás tevékeny közreműködésével került sor.38 A harmadik objektív tényezőt a magyar társadalom, valamint politikai intézmény- rendszerének meglehetősen anakronisztikus állapota jelentette. A háború előestéjén, annak forgatagában mindez még inkább determináló erőként hatott egy rugalmasabb politikai gyakorlat kialakításával szemben. Az említett szubjektív okok egyikét a véleményformáló politikai közvélemény s lényegében az egész politikai elit külpolitikai gondolkodásának gyengeségében látjuk. A másik ilyen mozzanat lényege: a rendszer olyannyira a maga ideológiai kalodájában volt, hogy a Moszkvával való együttműködés lehetőségét nagy öntudattal, „morális magaslatokról" utasította el. 202 Külpolitika
