Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Pritz Pál: A Horthy-korszak külpolitikájáról
Pritz Pál adag taktikai elem is. Ezt az elemet kormányzati oldalról kellett volna oldani. Ennek az igénynek sok mindent lehet reálisan ellene vetni, ám az aligha vitatható, hogy a kormányzati pozíció mozgástérben, távolságlátásban jóval többet nyújt(hat), mint az ellenzéki státus, s ezt bizony az oly sokat hangoztatott (ám többnyire inkább csupán szólamszerűen ismételgetett) nemzeti egység megterem- tése-elmélyítése érdekében ki kellett volna aknázni. A belső adottságok szempontjából ezek a kérdések voltak a leglényegesebbek, illetve elméletileg itt lehetett volna sokat tenni a jobb pozíciók elérése érdekében. Emellett természetesen egyéb lényeges összetevőket is szemügyre kell venni. Az egyik bizonyosan az ország védelmi képessége, vizsgálni kell a gazdaság teherbíró képességét, s nem hagyhatjuk figyelmen kívül a diplomáciai gépezet horizontját, teljesítőképességét. Valamely hatalom ereje, nemzetközi súlya szempontjából ezek felettébb lényeges kérdések. Közhely, hogy a béke katonai szempontból különösen gúzsba kötötte az országot, a sorozás tilalmazása megalázó, az elvileg garantált állami szuverenitást mélyen sértő volt. A 35 ezres zsoldos hadsereg a modern technikával felszerelt, 15-20- szor nagyobb létszámú kisantant erőkkel szemben soha nem volt képes még arra sem, hogy az országot egy esetleges támadással szemben a siker reményében megvédelmezze. A győri program fog majd ezen a helyzeten jelentősen változtatni,6 mikorra ellenben ennek a fegyverkezési akciónak már látható jelei vannak, addigra a kisantant a történelem süllyesztőjébe került, hogy onnan - ha nem is formális blokként - lényegében a németek támogatásában bízva kerüljön vissza a magyarság riogatására-szorongatására. A magyar külpolitika tehát két évtizeden keresztül nem támaszkodhatott lépéseiben számottevő, mozgásterét bővítő, illetve azt megalapozó fegyveres erőre, s ennek megfelelően a katonai vezetés ebben az időszakban sokkal inkább visszafogó, az adottságok sivár voltára figyelmeztető szerepet tölt be. Nem csupán ez a visszafogó szerepkör volt szerencsés, hanem a politikával szembeni visszafogottsága is. A tisztek zöme a Monarchia katonája volt, ahol mélyen beléjük ivódott az a szemlélet, hogy a katona nem politizál, hanem parancsot teljesít. Nemzeti elkötelezettségüket objektíve aligha lehetett megkérdőjelezni, a nemzetek feletti monarchiának engedelmeskedve ugyanakkor 1918 előtt olyan mentalitás vált vérükké, amelyet az nengesztelhetetlen nemzeti-nacionalista érzület megengedhetetlenül lagymatagnak érzett. Mindenesetre tény, miniszterelnöksége idején Gömbös Gyula egy sor nyugdíjazás révén olyan változtatást indít el, amelynek nyomában a hadsereg kezd átitatódni a koreszmével, tehát berkeiben megindul a politizálás, s annak iránya az adott körülmények között csak egyirányú lehetett: fogékonyságot hozott a nemzetiszocializmus, a magyarországi nyilaskeresztes mozgalmak, Szálasi Ferenc törekvései iránt. Mindebből következett az a sajátos helyzet, amely már Teleki Pál kor192 Külpolitika
