Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - HIDEGHÁBORÚ - Byrnes, Mark S.: A Titónak nyújtott amerikai segély
A Titónak nyújtott amerikai segély reagálása miatt érzett aggodalom döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok továbbra is három lépés távolságot tartson Titótól, a Jugoszláviával szemben folytatott politika másik fele (Tito magánjellegű elfogadása, sőt bátorítása) teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a közvélemény erkölcsi viszolygását: „...ha Jugoszlávia nem válik egy külső hatalom csatlósává, akkor a kormányzati formája alapvetően a belügye. A rezsimnek a jellege, a jelenlegi körülmények között, nem állhat a Jugoszlávia és az országunk közötti normális gazdasági kapcsolatok útjába."9 Ily módon a kormány, noha megértette, hogy Tito támogatása visszatetszést fog kiváltani a közvéleményben, mégis arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen skru- pulusok nem juthatnak kifejeződésre a külpolitikában. Amint a PPS egyik tagja később megemlítette: „nem játszott szerepet az elemzésünkben az, hogy vajon Tito »rossz ember« vagy sem ...a döntésünkben nem volt helye az erkölcsi felháborodásnak."10 így a PPS 35-ben az Egyesült Államok titokban elkötelezte magát a csendes diplomácia és gazdasági kapcsolatok kiaknázásával egy olyan politika mellett, amely mindenekelőtt a szovjet imperializmus ellen irányult, s amely hajlandó volt támogatni egy ugyan szovjetellenes, de mégis csak kommunista kormányzatot. Az amerikai adminisztráció azáltal, hogy nem verte nagydobra ezt a döntést, megkísérelte elkerülni azoknak az erkölcsi kérdéseknek a megvitatását, amelyek óhatatlanul felmerültek volna egy Jugoszláviával szembeni nyíltabb és aktívabb politika esetén. 1949 elejére Tito sikeres ellenállása a rá nehezedő szovjet nyomással szemben meggyőzte az amerikai kormányzatot arról, hogy a jugoszláv vezető szakadár magatartását nyíltabban is támogatni kellene. A Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council, NSC) 1949. február 18-i ülésén az új külügyminiszter, Dean Acheson javaslatot tett az NSC 18/2 elfogadására; a dokumentum elkötelezte az Egyesült Államokat Tito megsegítésére, hogy „életben tarthassa a rendszerét, mint a Kommunista Tájékoztató Iroda testében élősködő rákos daganatot". Az Egyesült Államoknak a gazdasági erejét kihasználva „a színfalak mögött" kell megerősíteni Tito hatalmát és ilyen módon elkerülni „[az amerikai politikában bekövetkezett] radikális változás látszatát".11 A lényeg a „látszaton" volt. Az NSC el akarta kerülni a „radikális változás látszatát". A valóságban azonban egy kommunista országnak nyújtott gazdasági segítség ténylegesen radikális változást hozott az amerikai külpolitikában. Az adminisztráció elképzelései szerint mindezt a Tito-Sztálin szakítás radikális jellege kényszerítette ki. A választók felé azonban az amerikai külpolitikát kizárólag gazdasági önérdekekkel lehetett igazolni, s el kellett hallgatni annak politikai vagy 2001. tavasz-nyár 155
