Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - HIDEGHÁBORÚ - Byrnes, Mark S.: A Titónak nyújtott amerikai segély
Mark S. Byrnes erkölcsi jelentőségét; így áttételesen azt kellett jelezni, hogy Titót „sem megbékíteni, sem elfogadni" nem áll az Egyesült Államok szándékában.12 Az erkölcs kérdése azonban később mégis felmerült, amikor az NSC a szovjet tömbbel szemben folytatott amerikai politika tágabb összefüggéseit vitatta meg a jugoszláv események kapcsán. A javasolt politikai irányvonal célja, ahogy az NSC 58-ban megfogalmazták, „olyan eszközöket [kell] találni, amelyekkel javítani és fokozni tudjuk az erőfeszítéseinket a szovjet uralom és befolyás csökkentésére és végeredményben kiküszöbölésére a csatlós államokban".13 A „titói példát" felhasználva az NSC 58 a szovjet befolyás megszüntetésére irányuló „első lépésként" azt javasolta, hogy az Egyesült Államok bátorítsa a „szakadár kommunista rezsimek létrejöttét".14 Az NSC 58 érvelése szerint ez a megközelítés minden más módszernél jobban „alkalmazható" a demokratikus kormányzatok létrehozására. A titói mintát követve az Egyesült Államok minden egyes kommunista ország hazafias érzéseire fog apellálni azáltal, hogy hangsúlyozza a szovjet birodalmon belüli gyarmati sorsot, és így aláaknázza a kelet-európai szovjet uralmat.15 Az Egyesült Államok Titót arra fogja használni, hogy üzenetet küldjön a csatlós államoknak: kézzelfogható - gazdasági és politikai - előnyöket rejt magában a Moszkvától való függetlenség. A fenti politika kimondatlanul arra az elképzelésre épült, hogy a megfékezés célja nem a kommunista ideológia, hanem a szovjet hatalom és befolyás; ilyen módon a megfékezést a nemzeti kommunisták támogatása is elősegítheti. Ez a megközelítés vitákat keltett az amerikai adminisztrációban. John Campbell, a PPS egyik tagja szerint a PPS egyes részvevői súlyos erkölcsi aggályokat fogalmaztak meg, azzal érvelve, hogy az ilyen politika „látszólag elfogadja azt, hogy a kommunizmus eltűrhető Kelet-Európábán". Feltették a kérdést: „milyen szerepet kap a szabadság?" Felvetették azt az alapvető dilemmát is, hogy „vajon mi valójában a szabadságért küzdünk-e, vagy csupán olyan hatalmi politikát folytatunk, ami egy kicsit csökkenti a szovjetek befolyását".16 Az erkölcsi aggályokat hangoztatok meggyőzésére a dokumentum (NSC 58) végső változata leszögezte, hogy a titoizmus bátorítása mindössze eszköz, „taktikai engedmény, amely bármennyire is szükséges, nem homályosíthatja el az alapvető hosszú távú céljainkat - egy nem totalitárius rendszer kiépítését Kelet-Euró- pában". Az igazság azonban az, hogy a hatalmi politika érvényesült. Az NSC 58 elismerte annak a nehézségeit, hogy „a szakadár kommunizmusnak nyújtsunk támogatást anélkül..., hogy veszélyeztetnénk végső célunkat, azaz, ennek az átmeneti önkényuralomnak a felváltását engedékenyebb rezsimekkel". Az NSC 58 azonban - a „nyugati orientáltságú vezetők" támogatására vonatkozó ködös javaslattól eltekintve - nem tért ki arra, hogy a Titóhoz hasonló lázadó kommunisták támogatása hogyan eredményez demokráciát és szabadságot Kelet-Európábán.17 Az 156 Külpolitika
