Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - HIDEGHÁBORÚ - Byrnes, Mark S.: A Titónak nyújtott amerikai segély
Mark S. Byrnes A Journal tehát a kezdet kezdetén feltette a kérdést: az Egyesült Államok - erkölcsi szempontból - támogathat-e egy kommunista államot a Szovjetunió ellen viselt hidegháborúban? Ha az Egyesült Államok erkölcsi keresztes hadjáratot folytat a kommunizmus ellen, vagy ahogy Truman kifejezte, egy olyan alternatív életforma ellen, amely „a terrorra és az elnyomásra, valamint a személyes szabadság- jogok eltiprására támaszkodik", akkor bármilyen segítség a megrögzött kommunista Titónak logikátlannak tűnik.4 Másfelől, a Kreml ellen hadat viselő Tito segélyezése olyan lehetséges előnyöket kínált az Egyesült Államoknak a hidegháborúban, amelyeket esetleg vétek lett volna elszalasztani. Joseph Karsch, a Christian Science Monitortól egyértelműen rávilágított az Egyesült Államok előtt álló lehetőségekre: „befogadjuk-e Titót a sovinizmusával és titkosrendőrségével és egyeduralmával, vagy pedig kijelentjük-e, hogy semmi közünk semmilyen szocialista diktatúrához az Oroszországgal folytatott hosszú küzdelmünk során?"5 A Truman-kormányzat tudatából volt annak, hogy a reálpolitika melletti kiállása ellenállást fog kiváltani abból a közvéleményből, amelyet korábban egy erkölcsi keresztes hadjáratra nyert meg, s ezért megpróbálta elkerülni a szakítás jelentőségének nyilvános vitáját. Amikor azonban ezt az események miatt már nem lehetett tovább halogatni, a kormányzat képviselői puhatolózásképpen (de csakis ebben az esetben) átfogalmazták az erkölcsi ellenség meghatározását: az többé nem maga a kommunizmus volt, hanem a szovjet imperializmus. Mivel a Truman-ad- minisztráció kikerülte a Titónak nyújtandó segély erkölcsös volta fölötti vitát, egyben elmulasztotta azt az alkalmat is, hogy újrafogalmazza a nemzetközi életben elérendő céljait olyan formában, amely egy a korábbinál árnyaltabb és rugalmasabb hidegháborús politika felé mutathatott volna.6 Az amerikai külügyminisztérium számára az elsődleges feladat a szakításra adandó megfelelő amerikai válasz megfogalmazása volt. Semmilyen elképzelés sem létezett arra nézve, mit lehet kezdeni egy lázadó kommunistával, de most sürgetően szükségessé vált valamilyen válasz kidolgozása. A külügyminisztérium Politikai Tervezőcsoportja (Policy Planning Staff, PPS) napokon belül letette az asztalra a PPS 35-ként ismertté vált dokumentumot. Középutas megoldást javasolt: az Egyesült Államoknak nem szabad sem elszigetelni, sem teljes mértékben támogatni Titót, s közben abban kell reménykedni, hogy Titónak sikerül független kommunista vezetőként megszilárdítania hatalmát, és így bátoríthatja a többi kelet-európai kommunista vezetőt abban, hogy kövessék a példáját.7 A PPS felismerte, hogy egy ilyen politikát nehéz lesz „eladni" az amerikai közvéleménynek. A Titónak nyújtandó nyílt segítséget részben a közvélemény várható reagálása miatt vetették el: „egy ilyen lépés erős és indokolt kritikákat vonna maga után az országban", mert „a jugoszláv rezsim továbbra is olyan jellegű, amitől a népünk nagy mértékben irtózik."8 Miközben a közvélemény várható 154 Külpolitika
