Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok története, 1945-1966
A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok története, 1945-1966 Tárgyalásukon a magyar pártfőtitkár pozitívan értékelte a francia külpolitikai törekvéseket, amelyek megfeleltek a békés egymás mellett élés elvének, és nem akadályozzák a véleménycserét. Kádár a gazdasági kapcsolatok jelentőségére helyezte a hangsúlyt, és utalt a magyar-francia és magyar-NSZK gazdasági kapcsolatokban mutatkozó aránytalanságokra, vagyis arra a kereskedelmi passzívumra, amely a magyar exportot francia viszonylatban nehézzé tette. Emlékeztette a francia külügyminisztert arra a két világháború közötti francia külpolitikára, amely elhanyagolta a Magyarországgal való foglalkozást, és tálcán kínálta Magyarországot a németeknek115 Couve de Murville válaszul elismerte akkori külpolitikájuk elhibázottságát, de hangsúlyozta, hogy sem a második világháború, sem a hidegháborús korszak nem segítette elő a két ország kapcsolatának fejlődését. Véleménye szerint a hatvanas évek közepére az európai helyzet stabilizálódott, az általános enyhülés az európai kérdések megoldását hozhatja. A francia külügyminiszter megelégedéssel nyilatkozott a bukaresti nyilatkozatról is116 Kifejtette azon véleményét, hogy az Egyesült Államok délkelet-ázsiai politikája senkinek se tetszik, mert fegyveres konfliktushoz vezetett, és ez kihatott az Egyesült Államok európai politikájára és a két nagyhatalom viszonyára is. A francia diplomata kifejtette, hogy Európa jövője a német kérdés megoldásától függ, amely nehéz probléma, sok időt, türelmet és bátorságot igényel. Kádár János pozitívan értékelte a Vietnamra és az európai biztonságra vonatkozó francia kijelentéseket. Biztosította a francia külügyminisztert, hogy a magyar fél nem átmeneti időre, taktikából beszél normalizálásról, a kapcsolatok fejlesztésére irányuló szándékról, hanem alapelvekből következő állandó politikai vonalat követ, és pozitívan értékelte az 1965. évi párizsi külügyminiszteri találkozót. A magyar pártfőtitkár véleménye szerint a nemzetközi életben a két ország nem azonos súllyal és lehetőségekkel rendelkezik, de hangoztatta, hogy a magyar fél a szerény lehetőségeihez képest hozzá tud járulni az európai biztonság és a világbéke megszilárdításához. Hasznosnak minősítette a két külügyminisztérium megállapodását, mely szerint a jövőben rendszeresen találkoznak konzultáció céljából117 Magyar értékelés szerint a francia külügyminiszterre és kíséretére mély benyomást gyakorolt Kádár Jánosnak a francia külpolitika indokínai és algériai kérdés megoldásánál tapasztalt bátorságára tett megjegyzése. A magyar pártvezető kifejtette továbbá, hogy az Egyesült Államok (a hivatalos megnyilatkozások szerint) a presztízsét félti, és a délkelet-ázsiai, dél-vietnami pozícióit ezért nem akarja feladni. Véleménye szerint a franciák talán átmenetileg veszítettek presztízsükből, mikor a vietnami és algériai véres háborújuk céltalanságát felismerték, de az a bátorság, amellyel a konzekvenciákat levonták, imponál, és abból tanulhatnának 2001. tavasz-nyár 135
