Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok története, 1945-1966
A magyar-francia diplomáciai kapcsolatok története, 1945-1966 zel párhuzamosan Vincze József követnek, kölcsönös megegyezés alapján nem kellett Párizsban, külön protokolláris szertartás keretében a nagyköveti megbízó- levelét átadnia. Az új párizsi magyar nagykövet, Valkó Márton, 1964. július 11-én adta át megbízólevelét De Gaulle elnöknek, aki a nagykövetnek a magyar-francia kapcsolatok fejlődésére tett utalásaival egyetértett, és hozzáfűzte, hogy nézete szerint: „népeink között semmi zavaró körülmény nem volt a múltban, amely gátolná a további előrehaladást a kulturális, gazdasági kapcsolatokban", és hangsúlyozta, hogy az államközi kapcsolatok még sok kiaknázatlan lehetőségeket rejtenek magukban. A francia elnök kifejtette továbbá örömét afölött, hogy a két nép közötti baráti kapcsolatok a hivatalos államközi kapcsolatok figyelemre méltó fejlődésében is kifejezésre fognak jutni. Hangoztatta a személyes véleményét és a francia kormány támogató készségét a kapcsolatok további javulására irányuló magyar erőfeszítésekhez.29 1963 folyamán az új francia nemzetgyűlésben is megalakult magyar-francia baráti csoport, amelynek meghívására (először 1945 után) hivatalos magyar parlamenti küldöttség ment Franciaországba. A meghívást a francia fél 1964 júniusában egyhetes magyarországi látogatással viszonozta. A kulturális kapcsolatok továbbra is élénken fejlődtek. A magyar elképzeléseknek megfelelően bővült a testvérvárosi mozgalom is. Franciaország iránti figyelem fokozatosan növekedett, amit mutatott az is, hogy az 1963-as francia-német barátsági szerződéssel kapcsolatban a Központi Bizottság 1963. március 8-ai ülésén Kádár János megállapította, hogy egyrészről a szerződés népellenes és reakciós, amely a militarizmus javát szolgálja, másrészről Amerika- és Anglia-ellenes, illetve a szocialista tábor ellen akarnak gazdasági szövetséget létrehozni. Kádár János szerint: „a feladat számunkra világos. Azt hiszem, a régi lenini politikának megfelelően az a helyes, hogy az ellenségeink közötti ellentéteket törekedni kell kihasználni a szocializmus javára. Elvi alapon, de manővereznünk és dolgoznunk kell".30 1962-es kubai válság után az általános nemzetközi helyzet is kedvezett a magyar diplomáciának. Kádár János 1962. november elején, moszkvai tárgyalásai során nem csupán hozzájárulást, hanem kifejezetten biztatást kapott Hruscsovtól az „amnesztiát normalizálásért" ügylet lebonyolítására. A szovjeteknek az egyre feszültebbé váló szovjet-kínai kapcsolatok miatt szükségük volt arra, hogy az európai határaikat biztonságban tudhassák. Az MSZMP november végi VIII. kongresszusán Kádár János hangoztatta a magyar kormány készségét az Egyesült Államokkal történő kapcsolatok normalizálására, illetve bejelentette, hogy a politikai foglyok 95 százalékát kiengedték, és további lépések várhatók. Ennek fejében az amerikai fél is állta a szavát és az ENSZ XVII. közgyűlésén a „magyar ügy" véglegesen lekerült a napirendről. A magyar 2001. tavasz-nyár 119
