Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Schreiber, Thomas: A francia külpolitika és Kelet-Európa
Thomas Schreiber az ország úgy tűnik fel előttünk, mint a nyugati civilizáció egyetlen képviselője." Ugyanez a cikk megjegyzi, hogy „Franciaország nem került erkölcsi válságba, mivel a belső harcokat a megértés és a kölcsönös megbecsülés légkörében vívták. Ennyire különböző politikai pártok sehol másutt nem küzdöttek egymással ennyire szabadon. Ebben a tekintetben Franciaország példa lehet sok európai ország számára". Ez a „példaszerű" ország (ilyen véleménnyel volt Franciaországról ebben az időben sok kelet-európai államférfi és újságíró) azonban ki volt rekesztve a Szovjetunió és az angolszász hatalmak között a térség népeinek jövőjéről folyó tárgyalásokról.5 Körülbelül a fentebb idézett bolgár cikk megjelenésével egy időben De Gaulle tábornok Washingtonban járt. Azt fejtegette Truman elnöknek, hogy véleménye szerint a Németországra vonatkozó francia igények és az európai egyensúly összefüggenek: „Az egyensúly felbomlott, mondtam, mivel Amerika és Nagy-Britannia beleegyezésével Közép- és Kelet-Európa államai a Szovjetunió szatellit államainak a szerepére vannak kárhoztatva. Fia ezek az államok „protektorukhoz" hasonlóan félnek egy ambiciózus Németország újjászületésétől, a moszkvai politika által rájuk erőltetett kötelékek még veszélyesebbek lehetnek. Fia viszont, éppen ellenkezőleg, a térség országai azt látják, hogy nem létezik többé a német veszély, a szovjet táboron belül előtérbe kerülnek majd az egyes nemzetek érdekei. Ezért elkerülhetetlen, hogy ellentétek keletkezzenek majd e népek és hűbéruraik között, ami eltéríti majd a Kremlt a harcias lépésektől, annál is inkább, mivel maga Oroszország sem lesz annyira hajlamos a kalandokra."6 Úgy zajlott minden Párizs és Moszkva között, mintha a francia-szovjet szerződés nem is létezett volna. De Gaulle tábornok tudomásul vette ezt a helyzetet, és gyorsan levonta belőle a következtetéseket.7 Válaszul a szovjetek sajtókampányt indítottak a francia kormány és személy szerint a tábornok ellen. Néhány héttel a második világháború végét jelentő japán kapituláció után, szeptember 13-án ebben a feszült légkörben kezdődött Londonban a külügyminiszterek konferenciája. A kitűzött cél az volt, hogy átültessék a gyakorlatba a potsdami csúcstalálkozó döntéseit, ám nagyon gyorsan felszínre kerültek a szovjetek és a nyugati partnereik között feszülő ellentétek. A nagy antifasiszta koalíció felbomlott, és a francia-szovjet kapcsolatok megromlottak. A francia kommunisták, akiket a kormányban a párt főtitkára, Maurice Thorez képviselt, többé-kevésbé nyíltan vádolták De Gaulle-t. A moszkvai szerződés első évfordulója alkalmából a Pravda idézte Pierre Cot-nak, az FKP híres „útitársának" cikkét, aki rosszallását fejezte ki amiatt, hogy szerinte Franciaország megsértette az 1944. decemberi szerződés szellemét, amikor a némelyek által „nyugati blokknak" nevezett nyugati demokráciák számára közös politikát javasolt. A Kreml minden eszközzel igyeke100 Külpolitika
