Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Schreiber, Thomas: A francia külpolitika és Kelet-Európa
A francia külpolitika és Kelet-Európa Thomas Schreiber A hitleri agresszió ellencsapásaként a Vörös Hadsereg kelet-európai előrenyomulása valóra váltotta az orosz diplomácia egyik hagyományos nyugati célját: katonai ütközőzónát teremtett.1 A francia-szovjet szerződés 1944. decemberi aláírása ellenére, Sztálin és Molotov („a Népek Atyuskájának" legközelebbi munkatársa nemzetközi ügyekben) hónapokon keresztül ellenezték Franciaország tényleges részvételét a Jóvátételi Bizottság igazgatóságában. Sztálin, valamint Truman és Churchill, kíséretében a munkáspárti ellenzék vezérével, Clement Attlee-vel (aki a választások után felváltja majd őt a brit miniszterelnöki székben) találkozót tartottak 1945. július 17-től augusztus 2-ig Potsdam- ban. Franciaországot a szövetségesek ismét nem hívták meg. De Gaulle tábornok ismételten tiltakozott, és leszögezte, hogy nem fogja magát olyan döntésekhez tartani, amelyek nélküle születtek. Vagyis megismétlődött a jaltai, a moszkvai és a teheráni forgatókönyv, megfigyelhetők azonban bizonyos változások is. Az 1945. februári krími találkozón a britek fogadtatták el a szovjetekkel, hogy Franciaország is kapjon egy megszállási övezetet Németországban. Potsdamban Sztálin az amerikaiaknak „engedett", akik azt javasolták, hogy Franciaország és Kína2 is vegyenek részt a leendő a miniszteri konferencián. Ennek egyik feladata a Harmadik Birodalom volt csatlós államaival (Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal) megkötendő békeszerződés kidolgozása lett. Csak azok az országok vehettek részt ebben a munkában, amelyek aláírták a felsorolt államok megadási okmányait. Franciaország következésképpen ki volt rekesztve ebből, Sztálin azonban kivételesen (!) megengedte, hogy az Olaszországról folytatandó megbeszéléseken Párizs mégis részt vegyen.3 Franciaország de facto kizárása a béketárgyalásokról nem jelentett akadályt a Kelettel való kapcsolatok újrafelvételében. Ezt Közép- és Kelet-Európábán egyaránt megfigyelhetjük: „Franciaország sietve küldte képviselőit Bulgáriába és a többi országba megelőzve az angol és amerikai diplomatákat" írta 1945. augusztus 15- én egy szófiai lap,4 majd így folytatja: „A térség sajátos helyzete miatt nagyobb a perspektívája itt a Franciaországhoz való közeledésnek, annál is inkább, mivel ez 2001. tavasz-nyár 99
