Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kiss J. László: A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig-az integráció és a nemzeti érdekek viszonya
A nemzetállamtól az integrált nemzetállamig dés, hogy azt a leginkább a nemzetállami keretekben lehet a leghatékonyabban alkalmazni. Az integráció ezen a módon a nemzetállami szabályozás kompetenciáit erősítette és a dezintegrációs tendenciákat táplálta. Az EK a politikaterületek pozitív integrációja ellenére sem tette kérdésessé a nemzet- állami kompetenciákat. Amennyiben a politikaterületek pozitív integrációjára törekedtek, úgy vagy a nemzeti politikák koordinációjának jobb intézményi mechanizmusait alakították ki, vagy ezek a kísérletek sorra meghiúsultak. A szupranacionális elemek még olyan közösségivé vált területeken, mint az agár-, kereskedelem- és versenypolitika is viszonylag gyengén fejlődtek. A különböző gazdasági és szociális rendszerek versenye vált meghatározóvá, s olyan valami mint „európai államiság", „európai civil társadalom" vagy éppen „európai nép" az integráció csaknem félévszázados történelmében nem, vagy csupán nagyon kezdeti formáiban alakult ki. A szupranacionalitás elve azért bizonyult nehezen érvényesíthetőnek, mert nem sikerült a „közösségiesített" gazdasági rendszerről általánosan elfogadott elképzeléseket megfogalmazni. A „piacgazdaságról" alkotott kép valójában különböző elképzelések kompromisszuma volt: a közös piac létrehozását a nemzeti gazdaságpolitikák stratégiájaként és nem egy közös gazdaságpolitikai koncepció megvalósításának az értelmében fogták fel. A valóságban időről időre az egyes specifikus érdekeknek a kormányközi együttműködés keretében, a „legkisebb közös nevező" alapján létrehozott kompromisszumáról volt szó. A politikaterületek integrációjának a stagnálása visszatükrözte a tagállamok politikájával szemben megfogalmazott igényeket. Az ötvenes években a jólét, a béke és a stabilitás biztosítása, majd a hatvanas években a jóléti állam, s ezzel az elosztás, a szociális háló kiépítésének és demokratizálódás kérdése került előtérbe. A keynesiánus jóléti állam a hatvanas években a közösség tagállamaiban megvalósult. A XX. század második felében a nemzetállam a gazdaság- és szociálpolitikai intervenciós állam formájában mutatkozott meg. A gazdaság- és szociálpolitika területén beavatkozó államnak olyan nemzetállami szabályozó kompetenciára volt szüksége, melyet a szupranacionális közösségi intézményektől nem vehetett át. Az integráció nyolcvanas években végbement déli kibővülésével ugyanakkor növekedett az EK strukturális heterogenitása és belső ellentmondása. Növekedett az igény, hogy az EK a homogén, iparilag fejlett „növekedési közösségéből" a jelentős társadalmi-gazdasági különbségeket kezelni képes „fejlesztési közösséggé" alakuljon át. Ha olyan ipari küszöbországok, mint Spanyolország, Portugália és Görögország csak kevéssé illeszkedtek is a fejlett gazdaságok közösségébe, a szükségszerű átalakulás a piac- és versenyirányultságú politikából egy erősebben struktúra- és intervenciós központú politika irányába csak nagyon lassan kezdődött meg. Az alacsony gazdasági növekedés feltételei között sem az EK, sem a csatlakozó mediterrán országok strukturális problémáit nem lehetett kizárólagosan a piaci alkalmaz2000. tavasz-nyár 65
