Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
A „Kína-fenyegetés erőszakkal is érvényesítette azt. A Paracel-szigetcsoportot például 1974 januárban szerezte meg, akkor fegyveres összetűzésre is sor került a kínai és a dél-vietnami haditengerészeti erők között. A kínai haditengerészet 1987-ben hajtotta végre az első nagy járőrözést a Spratly-szi- getek térségében, és ott - Vietnam szintén növekvő jelenléte miatt - 1988 márciusában ismét fegyveres összeütközésre került sor. Kína 1989 végén közölte a térségben végzett geológiai felmérései eredményeit, amelyek hatalmas természeti kincsekről adtak számot: ezek szerint a tengerfenék 25 milliárd m3 földgázt, 105 milliárd hordó kőolajat, 370 ezer tonna foszfort rejt magában, amelyhez a James-homokpad körzetében további 90 milliárd hordót meghaladó olajtartalék járul.24 Tekintettel arra, hogy Kína a kilencvenes évek óta nettó olajimportőr, ennek a tartaléknak óriási jelentősége van, még ha ezek kiaknázásához hosszú ideig nem is lesz meg a technikai felkészültsége. A nagy riadalmat kiváltó lépések ellensúlyozására 1990-től kezdve a Kínai Népköztársaság azzal a javaslattal lépett fel, hogy tegyék félre a terület feletti szuverenitás témáját, és egyezzenek meg az ottani erőforrások közös hasznosításában. Ezt azóta is hangoztatja, ami azonban nem tartotta vissza bizonyos, a feszültséget élező lépésektől. Ilyen feszültségkeltő lépésként értelmezhető, hogy a kínai parlament 1992 elején törvényt fogadott el a „Kínai Népköztársaság területi vizeiről és csatlakozó területeiről", amely tartalmazta területi igényeit nemcsak Tajvanra, hanem a Paracel- és a Spratly-szigetekre, „és más szigetekre, amelyek a KNK-hoz tartoznak". Tehát követeléseinek pontos határát nem is jelölte ki. Még ugyanabban az évben egy tengeri olajkitermelési koncesszió kérdésében ismét feszültsége támadt Vietnammal. 1995 januárjában a Fülöp-szigetektől alig 200 kilométerre, a Spratly-szigetekhez tartozó egyik zátonyon emeltek egy állandó építményt, a körzetben pedig kínai hadihajók cirkáltak. Az erőt, sőt erőszakot alkalmazó lépéseket végigkísérték a békés szándékokról szóló nyilatkozatok, a közös kommünikék. Kína magatartásának ezen jellemzői jelentik egyik forrását annak a kiszámíthatatlanságnak, ami jelenére és jövőjére egyaránt vonatkoztatható, alapját képezve így többek között a „Kína-fenyegetésnek". A régiót aggodalommal töltik el nemcsak a tengeri talapzatokra benyújtott kínai igények és az ezek érvényesítésére való erőteljes törekvés, hanem az ezt végigkísérő vita is, főleg az ennek során felhasznált érvek és frazeológia. A népességnyomásra történő utalás, az „élettér" kifejezés, a német és japán fasizmus 1933 és 1945 közötti dicstelen szereplése következtében gyanús és jórészt szalonképtelen fogalmakká váltak a világban. A kínai elemzők azonban a tengeri területekkel mint „nemzeti területtel" kapcsolatban, azok gazdasági jelentőségére utalva, teljes természetességgel használják a „shengcun kongjian" (élettér) kifejezést, kiterjesztve annak határait a Kelet- és Dél-kínai-tengerre, az Indiai-óceánra (ott területi igény nélkül), sőt a világűrre is. Teng Hsziao-ping, amikor 1979 márciusában a „négy alapelvről" beszélve elveket fogalmazott meg a „párt elméleti munkája számára", kiemelte a nagy népesség problémáját a kevés művelt területhez ké2000. ősz-tél m
