Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
Jordán Gyula-Tálas Barna pest, ami máig egyik meghatározó gondja az országnak. Az összefüggést azóta is hangoztatva emelik ki a tengeri talapzatok már ismert és még ismeretlen természeti kincseinek fontosságát, amelyek a jövőben jelentős néptömegek megélhetését és ellátását biztosíthatnák.25 Kína érdekei és biztonsági orientációja is változott, a nyitási politikával összefüggésben szárazföldi, kontinentális kötődései mellett mára már egyre hangsúlyosabbá váltak a tengerentúli kereskedelemhez, a hajózási útvonalakhoz fűződő érdekei. A területek és útvonalak birtoklására és ellenőrzésére való törekvései tehát túlterjednek a hagyományos kontinentális kereteken, s egyre inkább a megcélzott globális hatalmi szerep keretébe illeszkednek. A régió országainak érdekei és biztonsági szempontjai, s ezeken túlmenően - részben azokat követve, rajtuk keresztül, részben pedig közvetlenül - az Egyesült Államokéi is, beleütköznek ezekbe a kínai törekvésekbe, fenntartva a térségben az instabilitás, a bizonytalanság, a fenyegetés és fenyegetettség érzését. A „Kína-fenyegetéssel" kapcsolatos szinte valamennyi tényező tetten érhető Peking Tajvannal szembeni magatartásában, ezért nincs is szükség ennek különösebb részletezésére. Kína ezt makacsul belügyének deklarálja, ugyanakkor nem hajlandó lemondani az erőszakkal való fenyegetésről sem. Békés egyesülési tervekről beszél, de a szigetet fenyegető rakéták százait telepíti, és potenciális világhatalmi pozíciója minden eszközét igénybe veszi Tajvan elszigetelésére, megalázására stb., felmutatva a kiszámíthatatlanság teljes tárházát, amely - mint többször hangsúlyoztuk - egyik gerjesztője a „Kína- fenyegetés"-vitának. A legutóbbi tajvani elnökválasztás meglepő és a Kínai Népköztársaság számára mindenképpen csalódást és kihívást jelentő eredménye szinte sokkolta a pekingi vezetést, s ezzel egyidejűleg - feltehetően - arra készteti, hogy ennek fényében újra átgondolják a tajvani kérdésben folytatott egész eddigi politikájukat. Ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy a több mint két évtizedes reform- és a nyitási politika eddig elért összes vívmányát kell kockára tenniük egy bizonytalan és kiszámíthatatlan eredményért. A jelenleg kialakult nemzetközi helyzetben és erőviszonyok mellett ugyanis aligha képzelhető el, hogy a világ közvéleménye és a nagyhatalmak tétlenül néznék Tajvannak a Kínai Népköztársaság által történő fegyveres lerohanását és erőszakos bekebelezését. Összegzés A fentiekben érintett sokféle tényezőre és szempontra hivatkozva egyesek kétségbe vonják, hogy Kína alapvetően a status quo alapján álló hatalom lenne. Ezzel nem arra utalnak, hogy elfoglalással fenyegetné szomszédait, de a Kínai Népköztársaság már számtalanszor bizonyította, hogy a kényszerítés és erőszak különböző eszközeinek alkalmazásától sem riad vissza. Az utóbbira mind a maói, mind a Mao utáni időszakban találunk példákat: 1958-ban nagy feszültséget keltett a Tajvanhoz tartozó part menti szigetek 194 Külpolitika
