Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Sárdi Péter: Az Országgyűlés nemzetközi kapcsolatai és az európai integráció
Az Országgyűlés nemzetközi kapcsolatai és az európai integráció Ezek a következő területeket fogták át:- a magyar felkészülési stratégia és a felkészülés fokának politikai szinteken történő bemutatása Országgyűlés elnöki, alelnöki és bizottsági találkozókon (integrációs, külügyi bizottsági több- és kétoldalú találkozók);- a csatlakozási tárgyalások Magyarország számára különösen fontos területein (mezőgazdaság, foglalkoztatáspolitika, belügyi együttműködés, jogharmonizáció, támogatáspolitika, területfejlesztés, környezetvédelem, közlekedéspolitika) bizottsági szakmai szintű tájékoztatás, lobbizás és tapasztalatszerzés. Ezeket a fő irányokat a csatlakozási tárgyalások előrehaladtával időről időre áttekintjük, s ha szükséges, a parlamenti diplomácia integrációs súlypontjaiban változásokat kezdeményezünk. Érdemes közelebbről - ha röviden is - megvizsgálni, a kérdéses időszakban milyen álláspontok alakultak ki az egyes nemzetközi parlamenti tárgyalásokon az EU bővítésével kapcsolatban, s erre milyen választ tudtunk adni a parlament külügyi munkája során. Ez azért is érdekes, mivel az uniós országok választópolgárainak jó értelemben vett befolyásolásában az EP-nek és a nemzeti parlamenteknek döntő szerepük van, s végső soron e választott testületek szavaznak majd a bővítésről. Az Európai Parlament elnökének és a bővítési folyamatban részt vevő országok parlamenti elnökeinek találkozóin a helsinki csúcsig tartó időszakban a kezdeti túlzott óvatosság fokozatosan elmozdult a bővítés nagyobb politikai, gazdasági összefüggéseit előtérbe állító megközelítés irányában. Tükröződött ez a találkozók végén a csak konszenzussal elfogadható zárónyilatkozatokban is. E számunkra pozitív irányú változásban a magyar Országgyűlés elnöke által képviselt következetes álláspontnak döntő szerepe volt. Az első, 1998. novemberben Litvániában tartott találkozó zárószövegében a magyar delegáció fellépése nyomán már nem szerepelt, hogy az intézményi reform a bővítés előfeltétele, s attól teljes mértékben függ, valamint hogy a csatlakozáshoz az érdekelt országok közvéleményének teljes támogatása szükséges. Magyar javaslatként ugyanakkor bekerült a zárónyilatkozatba: a csatlakozási tárgyalások előrehaladása egyéni elbírálás és az elért eredmények alapján történik, s a közvélemény tárgyilagos tájékoztatására nemzeti programokat szükséges kidolgozni. A következő, 1999. áprilisi szófiai ülésen egy korábbi magyar javaslat alapján megfogalmazták a csatlakozási menetrend felvázolásának szükségét és a kisebbségi kérdések fontossága is bekerült a zárónyilatkozatba. Javasolták, hogy az EU- országok parlamenti elnökeinek találkozóira hívják meg a tagjelölt országokat is, valamint az intézményi kormányközi konferenciákról rendszeresen tájékoztassák a csatlakozni kívánó államok kormányait és parlamentjeit. A vizsgált időszakban (1999. decemberig) tartott utolsó ülésen (Brüsszel, 1999. nov. 30.) már nyilvánvaló volt, hogy a csatlakozási folyamatot újabb hat országra terjesztik ki. Ennek fényében, a zárónyilatkozat tervezetében magyar nyomásra (a vétót is kilátásba helyezve) sikerült a csatlakozás első lehetséges dátumaként 2003. január 1-jét, valamint 2000. ősz-tél 165
