Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Larrabee, Stephen: A koszovói válság és a közép-európai NATO-tagországok
Stephen Lnrrabee NATO a hidegháború vége óta. Az 5. cikkely előírásainak való megfelelés természetesen továbbra is a szervezet fontos küldetése marad. Az is előre látható azonban, hogy a jövőben a NATO egyre több figyelmet és erőforrást szentel majd az 5. cikkely hatálya alá nem tartozó helyzetek kezelésére. Az ilyen új típusú feladatokra való felkészülés helyzetről helyzetre más és más típusú katonai követelmények elé állítja a szervezetet, és ez eltérő összetételű haderőt követel meg. A három új tagállamnak nem lesz könnyű teljesítenie az ugrásszerű technológiai és katonai fejlődés ehhez kapcsolódó követelményeit, különösen ha tekintetbe vesszük haderőik alacsony technikai színvonalát és az országaik gazdasági állapotából következő komoly pénzügyi megszorításokat. Közép-Európa válasza: eltérő érdekek, eltérő aggályok A szervezet koszovói katonai beavatkozását mindhárom új tagállam támogatta, lelkesedésük és odaadásuk mértéke azonban már eltérőnek bizonyult. Magatartásuk különbségei mögött a NATO-tagsághoz való eltérő viszonyuk és az egyes országokra jellemző kulturális és politikai érdekek húzódtak meg. Lengyelország Lengyelország a koszovói válság kezdetétől teljes mértékben támogatta a NATO politikáját, ezzel kívánva bizonyítani, hogy kész vállalni mindazt a felelősséget, amely új tagsága révén reá háramlik. Magyarországgal és a Cseh Köztársasággal ellentétben Varsó felajánlotta, hogy harcoló egységeket küld a térségbe. A hivatalos kormány-megnyilvánulások ugyanakkor kerültek bármiféle konkrétumot arra nézve, hogy Lengyelország hajlandó volna-e részt venni az esetleges szárazföldi hadműveletekben, s azzal érveltek, hogy az ilyen kérdések úgyis pusztán elméleti jellegűek. A NATO-hadműveletek támogatottsága jóval magasabb volt Lengyelországban mint Magyarországon vagy a Cseh Köztársaságban. Az OBOP nevű közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a legfőbb ellenzéki párt, az SLD szavazóinak 58%-a támogatta a Szerbia elleni légicsapásokat, míg a kormányon lévő ALS és Szabadság Szövetség szavazói között ez az arány 70% volt.1 Ugyanakkor a lakosság majdnem kétharmada adott hangot aggodalmának, hogy a válság az egész régiót érintő és a Balkánon túlnyúló konfliktussá szélesedhet. Lengyelország részben azért támogatta ilyen lelkesedéssel a légicsapásokat, mert bizonyítani akarta a NATO iránti lojalitását, és készségét, hogy a jövőben jelentős szerepet játsszék a szervezetben. Varsó Koszovó révén mutatta meg a NATO-nak szorgalmát és hasznosságát. Ugyanakkor a tűzfészektől biztonságos távolságban élő lengyel lakosságnak kevésbé kellett tartania attól, hogy a válság hazájuk földjére is kiterjedhet. 58 Külpolitika
