Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Varga György: Magyarország külpolitikai mozgástere, beilleszkedés a NATO-ba és az EU-ba
Magyarország külpolitikai mozgástere államok eddig nem vállalták a fegyveres erők jelentős fejlesztéséhez szükséges anyagi források biztosítását. Az önálló védelmi képesség eredményes működését az eszközök birtokában is megkérdőjelezi, hogy sikerül-e európai konfliktusok esetén amerikai részvétel és ráutaló magatartás nélkül olyan konszenzuson alapuló, gyors döntést hozni, amely megfelel minden jelentős európai hatalom érdekeinek. A NATO pozíciói a bővítés után is fennmaradt kohézió és a koszovói akció következtében erősödtek. Az együttműködési programok és a stabilitás fenntartásához kapcsolódó közvetlen jelenlét révén széleskörű holdudvar alakult ki a partnerországokból, melyek többségének célja a NATO-tagság. Az új Stratégiai koncepció a terület illetve a szuverenitás megvédése mellett fő célként jelölte meg a biztonsági érdekek, a perifériák védelmét. E megközelítés a területen kívüli akciók lehetősége felé is fordítja a külpolitikai tervezést, miközben a katonai biztonság terén megmarad az alapvető garanciát nyújtó kollektív védelem. 2. A vezető európai hatalmak stratégiái Az Európa jövőjét érintő legfontosabb kérdésekben nézetkülönbségek vannak jelen. Eltérő, az egyes országok nemzeti érdekeit követő álláspontok ütköznek az Európai Unió és a NATO bővítésének üteme, az unió belső reformjai, az Oroszország- és az Ukrajna-politika alakítása és a jugoszláv térség további kezelése terén. A NATO-n belül is vitatott a szövetségi területen kívüli nemzetközi katonai beavatkozás kérdése. Átrendeződni látszik az európai szövetséges hatalmak egymáshoz való viszonya. Európa újkori történelmében meghatározó elem a német-francia viszony, melynek alakulása a jövőben is jelentős kihatással lesz a kontinensen zajló folyamatokra. A francia és a német külpolitika közötti lényeges eltérés meghatározó eleme az amerikai dominanciára való reagálás. Németország az együttműködő partnerség elvét vallja az Egyesült államokkal folytatott politikájában, míg Párizs külpolitikai doktrínája alapelemének tekinti a többpólusú világrend létrejöttének előmozdítását. Franciaország változatlanul különutas politikát folytat, az önállóbb Európa melletti kiállása valójában a francia nagyhatalmi törekvések érvényesülését szolgálja. Nagy-Britannia europaizálódni látszik anélkül, hogy feladná hagyományos atlantizmusát. Teljes a bizonytalanság Oroszország tekintetében, mely egyrészt az eddig támogatott politikai-gazdasági irányvonal csődjén, másrészt az oroszországi folyamatok kiszámíthatatlanságán alapszik. Ellentmondásos, a nagyhatalmak nemzeti érdekeinek különbözőségét tükrözi a nemzetközi közösség Oroszország-politikája, melyet az orosz külpolitika csökkent gazdasági potenciál mellett is nagyhatalmi státusának demonstrált fenntartására használ ki. Ugyanakkor gyengültek azok a törekvések, hogy egyes európai hatalmak Oroszország kivételezett partnereként lépjenek fel. 2000. tavasz-nyár 9
