Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Blahó András: Kormányok és transznacionális vállalatok kapcsolata Kelet-Európában
Kormányok és transznacionális vállalatok kapcsolata Kelet-Európábán 1. Transznacionalitás: gazdasági és politikai szempontok Talán paradoxonként hat, de tény, hogy a TNC-k világméretű terjedésével a közgazdaságtan és a politikatudomány elemzései nem tartottak lépést. Az elemzések elmaradása részben e vállalatok viszonylagos újdonságával magyarázhatók, ennél azonban fontosabb, hogy mind a közgazdaság-tudomány, mind a politikatudomány magától idegennek érzi e jelenség kutatását: a TNC-k világméretű térhódítása még nem foglalta el helyét az elméleti alapkutatások fő irányzatai között. A közgazdaság-tudomány a közvetlen működőtőke-áramlás eufemizmusával próbálja meg leírni a TNC-hez kapcsolódó jelenségeket, noha egy sor vonatkozásban egyéb társtudományok kutatási módszereire is szüksége lenne. Nem csoda hát, ha e vállalatokkal inkább az üzleti tudományok foglalkoznak. A politikatudomány sem tárta fel igazán azt a tényt, hogy a TNC valójában egy vállalatokból álló hálózat, amelyben az egyes vállalatokat eltérő nemzeti joghatóság hozta létre és ellenőrzi. Világos, hogy a vállalatalapító nemzet elvárja nemzeti gazdasági és politikai érdekeinek szolgálatát e vállalattól, többnyire törvényei és rendeletéi által. A TNC tehát abban a kellemetlen helyzetben találja magát, amelyben a nemzetek törekvése más nemzetekkel szemben arra irányul, hogy a hálózat erőforrásaiból, hasznaiból minél nagyobb mértékben részesedjenek. Noha az államok közötti erőviszonyok nyomán akár jelentős módosulások is végbemennek, a nemzetek közötti gazdasági és politikai küzdelem többnyire látens, rejtett módon zajlik. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen: a hálózat tulajdoni és egyéb kapcsolódásai révén joggal várja el az egyes (nemzeti) tagvállalatoktól, hogy azok a hálózat egészének érdekeit szolgálják. Röviden, minden TNC vállalati (nemzeti) egység abban a kellemetlen helyzetben találja magát, ahol egyszerre több urat kell szolgálnia. A vállalati egységekhez hasonlóan a nemzeti kormányok magatartása is ambivalens a TNC-kkel kapcsolatban. Vannak olyan idők, amikor a kormányok udvarolnak e nagy- vállalatoknak beruházási, munkahely-teremtési, szabadalmi, kereskedelmi és hasonló engedményekért. Máskor viszont éppen a maximális nyereséget kísérlik meg kisajtolni e vállalatokból úgy, hogy más, szintén a hálózathoz tartozó nemzet vállalatának érdekeit megsértik. A kormányok közötti gazdasági erőviszony diplomáciája viszonylag jól ismert. Sokkal kevésbé az a mód, ahogy az egységes TNC-hálózat nemzeti alegységei küszködnek egymással hol nemzeti, hol hálózati érdekek érvényesítéséért. E küzdelem révén a TNC-k akarva-akaratlanul lehetetlen helyzetbe kerülnek: a kormányok ütköző követelései és érdekei miatt szuverén államok közötti közvetítőkké válnak, ami akár ki is élezheti az egyes államok közötti gazdasági konfliktusokat. Ezzel egy időben azonban, részvényeseik érdekeit követve mindent megtesznek azért, hogy az államok közötti nézeteltérésekből keletkező kockázatokat minimalizálják. 1999. tavasz-nyár 73