Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Rostoványi Zsolt: Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca?
Globalizáció avagy civilizációk és kultúrák harca? szerűen a (nemzet)államok rendszere, sokkal inkább jellemző rá a „plurilaterális" struktúra.74 Hiba, illetve megtévesztő lenne azonban a nemzetállam végérvényes hanyatlásáról beszélni. A mai nemzetközi rendszerben számos folyamat éppenséggel a nemzetállam pozícióerősödése irányában hat s az újjáéledő identitások egy része is a nemzet, illetve nemzetállam körül szerveződik erőteljes nacionalista jelleggel. A teoretikusok álláspontja természetesen e kérdésben is megoszlik, pontosabban szólva egy valós folyamat más és más oldalait emelik ki. Paul Kennedy fent jelzett véleményével szemben Anthony Smith úgy véli, hogy „a modern világrend számára a nemzet és a nacionalizmus biztosítja az egyedüli reális, szociokulturális keretet".75 A legsokoldalúbbnak Joseph Nye érvelése tűnik, aki azt húzza alá, hogy a nemzetállam továbbra is a biztonság, identitás és prosperitás fő forrása, azonban hagyományos szerepe erőteljesen átalakulóban van, illetve bizonyos folyamatok irányítását, befolyásolását a jövőben sokkal inkább meg kell osztaniuk egyéb piaci és nonprofit intézményekkel.76 Arthur Schlesinger a nemzetállam mint hatékony hatalmi központ további hanyatlását, viszont a nacionalizmus változatlanul tovább tartó virágzását prognosztizálja.77 A pontos értékelést nehezíti, hogy a globalizáció, illetve a vele látszólag ellentétes fragmentáció egyidejűleg erodálja a nemzetállamot, s a szakirodalom nem véletlenül alkalmazza egyre gyakrabban a Robert Jackson által használt „kvázi állam" kifejezést78. Egyes szerzők meglehetősen ironikusnak találják, hogy egyfelől a globalizáció kora komoly kihívást jelent a nemzetállam számára, másfelől viszont továbbra is az államoktól függ, vajon kiaknázzák avagy elfecsérlik a globalizációból eredő lehetőségeket.79 Az államok szerepének csökkenése és vele párhuzamosan különböző csoportok, közösségek - vagyis tulajdonképpen a kultúra, hiszen ezeket a közösségeket a kulturális csoportidentitások felerősödése jellemzi - szerepének növekedése hátterében eltérő „posztmodem" és „premodem" motivációk húzódnak a világ „fejlett" („ipari", „északi", „gazdag" stb.), illetve „fejlődő" („elmaradott", „déli", „szegény" stb.) országaiban, régióiban. A „fejlett" régiókban a jóléti állam, illetve a modernitás válságjelenségei egyfelől, a demokráciafelfogás változásai és a kisebbségi „szubkultúrák" felerősödött legitimációs, illetve identitáskeresési igényei másfelől „posztmodern" felhangokkal növelték meg a csoportok, közösségek állammal szembeni jelentőségét. A „fejlődő" perifériás - és általában a félperifériás - térségekben a modernitás és a modernizáció felemás és ellentmondásos hatásai, a „tradicionális" értékek és az identitás fenyegetettsége s az állami akarat hiánya, illetve az állam képtelensége ezek védelmére „premodem" vagy nativista bázison helyezte a helyi, „hagyományos" értékeket megvédeni képesnek tűnő vallási, etnikai, törzsi vagy egyéb - kulturális - közösségeket és csoportokat az állam elé. Természetesen még az elemzés szintjén sem lehet mereven elkülöníteni egymástól a fejlett és a fejlődő régiókban végbemenő folyamatokat, hiszen például a demokratizálás iránti fokozódó igény nem csupán a fejlett, hanem a fejlődő térségekben is erő1999. tavasz-nyár 21
