Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)

1998 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Jordán Gyula: Mao Ce-tung moszkvai tárgyalásai, 1949. december-1950. január

Diplomáciatörténet Mao Ce-tung moszkvai tárgyalásai, 1949. december-1950. január A Kínai Népköztársaság 1949. október 1-ji megalakulásával összefüggésben igen fontos feladat volt az új hatalom nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatainak, szövetségi rendszerének kialakítása. Ez természetes folyamat volt, amely már jóval az állam megala­kulása előtt elkezdődött. Ennek egyik kiemelkedő eseménye volt Mao Ce-tung 1949. decem­ber 16-án kezdődött moszkvai látogatása, a Sztálinnal és más szovjet vezetőkkel folytatott megbeszélései és az ezek eredményeként 1950. február 14-én aláírt barátsági, szövetségi és kölcsönös segítségnyújtási szerződés. Az ekkor már teljes erővel kibontakozó hidegháború körülményei között a kommunista Kína vezetése is választásra kényszerült a „két tábor" között. Annak következtében is, hogy a Kuomintangot a többéves polgárháború során az Egyesült Államok támogatta, a kommu­nisták a másik oldaltól, a Szovjetuniótól remélhettek és vártak támogatást. A Szovjetunió melletti egyértelmű elkötelezettséget Mao Ce-tung A népi demokrácia diktatúrájáról című, 1949. június 30-án írott cikkében fogalmazta meg a leghatározottabban, ahol kiállt az „egy oldalra hajlás" mellett, mivel vagy az imperializmus, vagy a szocializmus között kell válasz­tani, nincs harmadik út.1 A nemzetközi politikai támogatás mellett az új Kínának a nyolc­éves japánellenes háború és a három és féléves polgárháború pusztításai után a gazdasági segítségre is égetően szüksége volt, amit szintén elsősorban Moszkvától várt. A Szovjetunió második világháború utáni helyzetét és magatartását alapvetően megha­tározta, hogy a háborús győzelem után gyorsan jelentkeztek az antifasiszta koalíciót meg­osztó tényezők, de még egy ideig nyitva maradt az együttműködés lehetősége is. Ezen ket­tősség mellett a Szovjetunió a Távol-Keleten is biztonságának garantálására, a jaltai megál­lapodások számára kedvező döntéseinek (pl. Dél-Szahalin, a Kurili-szigetek megszerzése) megtartására törekedett. Japán vereségével a térségben még nagyobb súlyra és jelentőségre tett szert Kína, amely feletti befolyásért kemény küzdelem folyt a két nagyhatalom között. A Szovjetuniónak Kínához és a KKP-hoz való viszonyát az idők folyamán igen szélső­ségesen ítélték meg mind a kínai, mind a nyugati történészek, politológusok. A hideghábo­rú kezdeti éveiben a kínai kommunisták győzelmét jórészt a szovjet támogatásnak, a Szov­jetuniónak tulajdonították. (Ami persze nem jelentette azt, hogy a tényleges vagy vélt kü­1998. nyár 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom