Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Philippovich Tamás: magyarország párizsi szemmel: Közép-Európa helye a francia külpolitikában
Magyarország párizsi szemmel Vitathatatlan, hogy a nyugati világot, különösen Nyugat-Európát szinte sokkolta a német egyesülés gondolata, mint ahogy az is felkészületlenül érte, hogy a Szovjetunió és a szovjet blokk - a Varsói Szerződés - minden orosz katonai reakció nélkül jóformán máról holnapra felbomlott. így nem tudtak kidolgozni egységes stratégiai elképzelést ezekre vonatkozólag. A francia értelmiséget és politikai köröket rövid időre megrémisztetté annak gondolata, hogy a német egyesülés után a franciák ismét jó egynegyeddel kevesebben lesznek. Magát Mitterrandot is meglepte viszont az a nyitottság, amivel a francia közvélemény 1990 ele jén Németország egyesülésének hírét fogadta. Ez nyilvánvalóvá tette a politikai körök előtt Európa egységének fontosságát és sürgősségét. Kételkedés a szovjet politika megváltozásában Minthogy Amerika és a földrajzilag közvetlenül veszélyeztetett nyugat-európai államok szemében az 1947-ben kezdődő hidegháború célja a „containment", azaz a Szovjetunió ideológiai és hatalmi terjeszkedésének a világbékét nem kockáztató, nem offenzív jellegű feltartóztatása volt, a felelős döntéshozók és a stratégiai koncepciókat meghatározó vezető nyugati politikusok fejében meg sem fordult a szovjet blokk belső összeomlásának lehetősége. Egy olyan forgatókönyv felvetésének gondolata, ami ezt a lehetőséget is számba vette, merev elutasításra talált. Ez annyira így volt, hogy nem kapott hitelt s csak kismértékű szimpátiára lelt az, amikor többek között e sorok írója a francia politikai körökben olyan értelmű kijelentést tett, mely szerint bár tagadhatatlanul létezik egy viszonylagos megelégedés a késő-Kádár-rendszer kormányzata alatt, mégis, amennyiben a Szovjetunió a folyamatok kezelésében a legkisebb gyengeség jelét mutatná, akkor a magyar ellenzék az egypártrendszeren belül és azon kívül - az 1968-as prágai események kudarca ellenére - azonnal megmozdulna. (Ez Lengyelországra nem vagy csak kis mértékben volt igaz.) Amikor Mitterrand első francia elnökként 1983-ban Magyarországra látogatott, a sajtó többünkkel interjút készített. Az elnök kíséretéhez tartozó ismerőseinknek megadtunk felkeresendő személyek neveit és címeit. Azonban az interjúkból nagyon kevés jelent meg, és a nevek és címek úgymond a protokoll sűrűsége miatt a zsebekben maradtak. A francia politikai elemzők abból sem mertek messzemenő következtetéseket levonni, hogy miután a három aggastyán korú pártfőtitkár egymást követően rövid idő alatt elhalálozott, a jóval fiatalabb vezető hatalomra kerülése jelentős változásokat hozhat a Szovjetunió bel- és külpolitikájában. Érthető, hogy Gorbacsov Nyugatra történő nyitására bizalmatlanul tekintettek, és az is jellegzetes, hogy az első években, 1985—1987-ig belső reformtörekvéseit, valamint őszinte szándékát a fegyverkezési verseny lelassítására gyanakvással fogadták, sőt a jobboldalon és jobbközép körökben egyenesen a nyugati demokráciák megtévesztésére és elaltatására szánt politikai manővernek tartották. 1998. nyár 7
