Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kiss J. László: Inotai András: Útközben. Magyarország és az Európai Unió
Könyvekről lezárulása után az integrációs folyamat „internalizálódott", azaz a tagállamok elidegeníthetetlen nemzeti belügyévé vált, amely egyidejűleg 15 tagállam nemzeti érdekeinek a koordinációját is jelenti. Az ötödik bővítési kör további sajátossága, hogy minden korábbinál több, nevezetesen 11 ország jelentkezett felvételre. Ezek az országok 1945 óta csaknem fél évszázadra kiszakadtak a világgazdaság meghatározó áramlataiból, ennek ellenére azonban - többek között előtörténetük és az átalakulás különböző dinamikája következtében - mégsem tekinthetőek „homogénnek", közöttük jelentős fejlődési különbségek vannak, s ez az EU-tól azt követeli meg, hogy minden korábbinál hatékonyabban alkalmazza a „fejlesztési integráció" eszköztárát. Az elemzés meghatározó stratégiai nyomvonalait megtaláljuk a Közép- és Kelet-Euró- pa útja az Európai Uniós tagság felé, valamint A teljes jog tagság felé és Az Európai Unió keleti kibővülésének haszna és költségei című tanulmányokban is. Ezekben az írásokban a szerző olyan kritikus kérdéseket vizsgál, mint a csatlakozás várható menetrendje, a felkészülés keretfeltételei, időbeli ütemezése, az „EU-érettség" szintje s a csatlakozás olyan várható kulcskérdései, mint a mezőgazdaság, a pénzügyi transzferek, a munkaerő-áramlás problémái és a tárgyalási prioritások meghatározása. A szuverenitás „feladása" kapcsán a szerző azt állítja, hogy ez a kérdés kevéssé érinti érzékenyen Magyarországot, s lesznek olyan „lágy területek", ahol a közösségi és a nemzeti politikák egymás mellett léteznek. Egy másik tanulmányában arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy az átalakulásnak és az integrációnak Magyarországon részben azonosak lesznek a vesztesei. Az integráció társadalmi költségeinek mérséklése azért is fontos, hiszen éppen a „kettős vesztesek" képezhetik a szuverenitás „elvesztése" és „korlátozása" kérdésében az integrációval legkritikusabban szemben álló csoportokat. Inotai ugyanakkor azt is elismeri, hogy a térségben a kérdés megítélésében különböző „érzékenységi küszöbök" vannak,mivel a régió számos országában a nemzetteremtés, illetve az államteremtés egybeesik a világgazdaságba való beágyazódással és az EU-tagságra való felkészülés folyamatával. Figyelemre méltók a szerzőnek a magyar integrációs stratégia dilemmáiról megfogalmazott gondolatai is (76-83. o.). Ugyan nem kétséges, hogy alapvetően a magyar félnek kell alkalmazkodnia az EU-hoz, ám ez korántsem jelenti az EU-feltételek egyirányú és feltétel nélküli átvételét. További dilemmát okozhat, hogy az EU, Japán és az Egyesült Államok - vagy olyan nemzetközi szervezetek, mint a WTO stb. - érdekei ütközhetnek, s ennek következtében az integrációhoz való illeszkedés és a fejlett világhoz való felzárkózás adott esetben nem esik egybe, jóllehet Magyarországnak az EU-val szemben nincsen semmilyen reális választási lehetősége. Ezért nagyon fontos a magyar alkuerő „bemérése" - ahogy a szerző találóan megjegyzi -, elkerülendő az EU-tagság veszélyeztetését. Az sem szolgálná a magyar érdekeket, ha valamilyen más befolyásos partner tenne ellenlépéseket Magyarországgal szemben. Valójában a nemzeti modernizáció és fejlesztés érdekei egybeesnek az EU-tagság követelményeivel, azonban lehet olyan eset is, 140 Külpolitika
