Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kiss J. László: Inotai András: Útközben. Magyarország és az Európai Unió
Köm/váavl amikor a kettő nem fedi egymást, s a gyors megfelelés veszélyesen terhelheti a társadalom modernizációs költségeit, olyan területeken például, mint a kereskedelempolitika, a környezetvédelem, a mezőgazdaság stb. Inotai nem rejti véka alá, hogy Magyarországnak az EU-val kapcsolatos előny-hátrány mérlege kettős deficitet mutat. Az EU a Társulási Szerződés megvalósításával gyakorlatilag megkapta azt, amit kezdettől fogva szeretett volna, nevezetesen a szabad bejutást a piacra és a szabad vállalkozást, míg Magyarország csak a tagság esetében reménykedhet abban, hogy elképzelései valóra válnak. Inotai következtetése egyértelmű: Magyarország a minél gyorsabb felvételben érdekelt, még akkor is, ha az ezzel járó rövid távú alkalmazkodási költségek nagyobbak. A kötet több tanulmányán végighúzódik a szubregionális együttműködés - mindenekelőtt a CEFTA - és a keleti kibővülés viszonyának kérdése. A szerző rámutat arra, hogy ugyan a regionális együttműködés az uniós csatlakozástól fogja kapni a legnagyobb ösztönzést, ám már az EU-ra való felkészülés jegyében is az átlagot meghaladóan bővült a szubregionális kereskedelem. A CEFTA-tagállamok között eltérő szakosodási modellek kezdenek kialakulni, s ez jó alapot teremt az iparágon belüli munkamegosztásra. A jövőben a tagállamok kereskedelmének 10-15 százaléka bonyolódik a CEFTA-országokkal, ezért ez az együttműködés különleges jelentőséget kap azoknak a szomszéd országoknak a szempontjából is, melyek nem lesznek Magyarországgal egyidejűleg az unió tagjai. A regionális infrastrukturális tervek és Magyarország tranzitszerepének a kiaknázása is megköveteli a regionális kooperáció fenntartását és továbbfejlesztését (63-65. o.). A Kölcsönhatások a szubregionális együttműködés és az EU-bövülés között című tanulmányában a szerző a nem „kiegyensúlyozott kölcsönhatás" jelenségére és a tagság előtt a szubregionális együttműködés alapvetően defenzív jellegére hívja fel a figyelmet. Ez az egyensúlyhiány részben az EU „politikacsináló" szerepéből, történelmileg magyarázható magasabb társadalmi-gazdasági fejlettségéből fakad, s részben a „politikafogadó", csatlakozni kívánó országok rövid és középtávon valószínűleg elkerülhetetlen dezintegrációs hatásaival magyarázható. Az EU-tagság prioritásainak a szubregionális együttműködés alárendelődik. ( 172-173. o.). Ugyanakkor a CEFTA-n belül is kialakul az iparágon belüli kereskedelem meghatározó súlya, ami az EU fejlett országai közötti kereskedelmi kapcsolatokat jellemzi. A kötet zárótanulmánya, Kihívások és kockázatok a századforduló Európájában címen az Európát érintő korszakos változások kérdéseit vizsgálja. Inotai András két, egymást átfedő trend érvényesüléséről, egyfelől a „technológiai forradalmat" s a gazdasági erőegyensúlyban az Európának nem kedvező, a regionalizálódást is magában foglaló globális tendenciákról ír, rámutatva arra a tényre, hogy Európa komparatív előnyei a múlt vezető technológiáira alapozódtak. Másfelől a tipikus európai fejlődés problémáit vizsgálja, melyek különösen az elmúlt években váltak akuttá, s olyan jelenségekben mutatkoznak meg, mint a makrogazdasági teljesítményeknek a hetvenes évek közepe óta megfi1998. taoasz 141
