Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kiss J. László: Inotai András: Útközben. Magyarország és az Európai Unió
Köm/uckml bővülés néhány meghatározó szempontját veszi górcső alá; a továbbiakban Európa jövőjét vizsgálja a világméretű kihívások tükrében. A kötet valamennyi tanulmányára jellemző az a látásmód, amely a szerzőnek, az MTA Világgazdasági Kutató Intézete igazgatójának, az Integrációs Stratégiai Munkacsoport vezetőjének eddigi tudományos munkásságának is olyannyira része: a következetes stratégiai gondolkodás érvényesítése, a politika és a gazdaság kölcsönhatásának multidimenzionális, magyar, szubregionális, európai és globális szinteken, több forgatókönyvben is megvalósuló elemzése. A szerző tanulmányai ebben az értelemben az 1998 tavaszán az EU-val megkezdődött tárgyalások előkészítéséhez éppúgy hasznos adalékul szolgálhatnak, mint a hosszú távú magyar tárgyalási magatartás megalapozásához. A világos tárgyalási pozíciók felépítése és a nemzeti alkuerő bemérése rendkívül fontos, hiszen egy olyan gazdasági, pénzügyi, valamint jogi és politikai térséggel van dolgunk, amelyet éppen az évtizedek alatt bonyolult tárgyalásokon kialakult magas szintű kompromisszumkultúra jellemez. Már a kötet első, bevezető tanulmánya - Miért újszerű az Európai Unió keleti kibővülése? - arra mutat rá, mennyire szükséges a sikeres tárgyalási stratégiai megalapozásához az ötödik, keleti kibővülés eddig példa nélküli álló sajátosságainak a megértése. A küszöbön álló keleti bővítés a globalizálódás jegyében áll. Már az eddigi kibővülések is arra irányultak, hogy korlátozzák a nyugat-európai integráció világgazdasági és világpolitikai térvesztését, jóllehet az első kibővülésekkor a világgazdaság globalizációs foka még alatta maradt a kritikus szintnek. Ám ez a fejlődés Európában nem tudott felszabadítani olyan erőket, amelyek a legdinamikusabban fejlődő régiókkal lépést tudtak volna tartani a versenyképesség és a termelékenység tekintetében, s képes lettek volna megakadályozni Nyugat-Európa kutatási-fejlesztési pozícióinak lemorzsolódását. Mindebből következik, hogy a keleti kibővítés nem nyugat-európai „belügy", hanem sokkal inkább Európa világméretű versenyképességének kérdése. Sőt, a szerző gondolatmenetéhez hozzátehetjük, hogy az Európa két felében végbemenő, egymástól fejlődési szintjében eltérő átalakulási folyamat ugyanannak a civilizációs-technikai kihívásnak a következménye, s mint ilyen, egész Európa nemzetközi stratégiai szerepének alakulásában döntő lehet. A szerző helyesen mutat rá, hogy míg az első három kibővülés a kelet-nyugati konfliktus feltételei között a Marshall-segély célországait és az OECD alapítóit, majd a még nem integrált, de minőségileg egybetartozó „perifériákat" emelte be az integráció kereteibe, most a keleti kibővítés legnagyobb dilemmája, hogy egyszerre integrál és teremthet újabb szakadékokat Európában. A keleti bővítés újszerű vonásai között említi a szerző a tagság átfogó kritériumokhoz való kötését, amely páratlan alkalmazkodási feladat elé állítja Európa tőkeszegény közép- és kelet-európai országait, s az EU-hoz való alkalmazkodást az a körülmény is rendkívül bonyolulttá teszi, hogy az integrációs folyamat maga is a „mozgó cél" jellegét viseli magán. Ugyanakkor a kelet-nyugati konfliktus 1998. tavasz 139
