Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Kádár Béla: A keleti kibővülés és a magyar stratégia
Kádár Béla unió elmaradottabb tagországai a csatlakozás pillanatában. Bár a jelenleg érvényes valutaárfolyamok mellett az egy főre jutó GDP a visegrádi országokban az uniós átlag 20-30%-a közötti sávban helyezkedik el, vásárlóerő-paritáson az átlag a 30-40%-os sávban mozog, az uniós átlagnál jelenleg nagyobb mérvű s statisztikailag nem nyilvántartott árnyékgazdaság figyelembevételével a lemaradás mértéke tovább szűkül, s nem marad el a másfél évtizeddel ezelőtti dél-európai szinttől. Az unió keleti kibővülésének első körébe bekerülő országok a megváltozott nemzetközi helyzet és a stratégiai érdekek következtében feltehetően nem számíthatnak a dél-európai országoknak nyújtott támogatási kedvezményekre. Ha feltételezzük, hogy az erőforrás-felszívási és a költségvetési korlátok eredőjeként az új tagországok éves GDP-jiik 5%-ának megfelelő összegű támogatásra számíthatnának, ez Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország esetében 10 milliárd ECU-t jelentene, amelyet csökkentené a PHARE- és a különféle bilaterális programok eddigi egymilliárd ECU-s kerete. A nagyságrend jóval szerényebb az eddigi hivatalos becsléseknél, nem tenné szükségessé az EU költségvetésben a tagországi befizetések hányadának növelését, s finanszírozható az EU agrárköltségvetésének megtakarításaiból, illetve az elkövetkező öt év feltételezhetően legalább 10%-os gazdasági növekedéséből fakadó uniós költségvetési bevételtöbbletből, amely a jelenlegi 81 milliárd ECU-vel szemben 2002-re 90 milliárd fölé nő. Az eddig domináló defenzív nyugat-európai érdekeltségi motívumokkal szemben teljesen hiányzik a kibővülés offenzív szemléletű vizsgálata. A Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás országainak csatlakoztatása 70 millió, a többi öt társult ország további negyvenmillió új fogyasztóval, mintegy 300 milliárd dolláros GDP-tömeggel, szakképzett, jól motiválható, nemzetközi összehasonlításban igen olcsó munkaerőforrásokkal és termelési telephelyelőnyökkel gazdagítaná az uniót. Az sem közömbös, hogy az 1989-96 időszakban a társult országok jelentették az Európai Unió legdinamikusabb felvevőpiacát, s arányuk az unió külső kivitelében megközelíti a 10%-ot. Az unió alapjaiból nyújtott pénzügyi támogatások nem csupán a fogadó országok szerkezeti korszerűsödését szolgálják, hanem növekvő beruházási keresletet teremtenek az unió tagországainak termékei iránt s exportcélú munkahelyeket teremtenek. A Portugáliának nyújtott strukturális hitelek 46%-a közvetlenül bővítette az uniós tagországok kivitelét. Az 1994-99-es időszakban a Strukturális és Kohéziós Alapok 170 milliárd ECU-s költségvetése 2,4 millió munkahelyet teremtett, illetve védett meg az unió tagországaiban.3 Az sem vitatható, hogy a termelés kihelyezése s különösen a következő hullámban várható kutatás-fejlesztési tevékenységek részleges áthelyezése a jelentős kutatási kapacitásokkal rendelkező közép-európai országba jelentősen javítaná az uniós térség versenyképességét az észak amerikai és a távol-keleti térséggel folytatott nemzetközi versenyben, különösen a kirajzolódó információs társadalom szempontjából meghatározó jelentőségű területeken. A bő52 Külpolitika
