Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Civilizációk háborúja? kellő kidolgozottsága. Nála az állam alapvetően politikai, a civilizáció pedig kulturális egység. Továbbra is a nemzetállamok a világpolitika első számú szereplői, lépéseiket azonban mindinkább kulturális szempontok motiválják, jóllehet fontos szerepet játszik benne a hatalom és az érdek is. A kétféle, eltérő motivációt simán egymás mellé teszi (pl. 21. o.), egymásnak gyakorta ellentmondó következményeikről azonban nem szól. Emest Gellner az állam mint politikai egység mellé a nemzetet rendeli mint kulturális egységet. A nemzet és a vele szorosan összefüggő, napjainkban meghatározó szerepet játszó nacionalizmus elemzése szinte teljesen hiányzik Huntington munkájából. Rendkívül érdekes, hogy a két, végeredményben ellentétes indíttatású szerző milyen következtetésekre jut. Ebben persze épp gyökereik játsszák a meghatározó szerepet. Huntington könyvében a különbségek kapják a nagyobb hangsúlyt, s egy megosztott világ képe bontakozik ki. (Nem véletlenül vetette szemére egyik kritikusa a „spengleri pesszimizmust"). Huntington érzékelhetően félti a Nyugatot, különösen félti az Egyesült Államokat, s jól látja, helyesen érzékeli azokat a problémákat, amelyek a Nyugat szempontjából a mai világot jellemzik. Ezeket a problémákat kissé még fel is nagyítja, s kevéssé valószínű, de annál bombasz- tikusabbnak ható jövőképekkel kívánja figyelmeztetni, „felrázni" mind a nyugati közvéleményt, mind a politikai döntéshozókat. (És valóban, gondoljunk csak bele: a Római Klub első, reálisnak aligha nevezhető, és talán éppen ezért annál nagyobb vihart kavart Meadows-jelen- tésének mekkora szerepe volt abban, hogy a globális problémák a figyelem homlokterébe kerültek!) Huntington célja az: a Nyugat ébredjen tudatára hatalma, ereje és pozíciói hanyatlásának, a rivális civilizációk (és „magállamaik") erősödésének, s ebből a szempontból saját veszélyeztetettségének és sebezhetőségének. Könyvéből viszont nem egészen az a megoldási javaslat olvasható ki, amit tanulmányának tulajdonítottak egyes kritikusai. Az Egyesült Államoknak kulcsszerepet tulajdonít a Nyugat jövőjének alakulásában, hiszen „az, vajon a Nyugat politikailag és gazdaságilag magára talál-e, alapvetően attól függ, hogy az USA identitását nyugati nemzetként erősíti-e meg, és hogy mindezt a nyugati civilizáció vezető nemzeteként mint globális szerepét definiálja-e" (308. o.). Huntingtont ugyanis igen nyugtalanítja az Egyesült Államokban erősödő multikulúiralizmus, ami szerinte komolyan veszélyezteti az USA „nyugatiságát". Ha pedig az Egyesült Államokból „nem nyugati" állam válik, ezáltal elvész a nyugati civilizáció magállama, s megállíthatatlan a Nyugat hanyatlása. Amennyiben viszont az USA megerősíti „nyugatiságát", s a közös kultúra alapján szoros gazdasági és politikai integrációt alakít ki Európával, ami kiegészül a NATO keretei közötti biztonsági együttműködéssel, a nyugati civilizáció új, az európai és az amerikai szakaszt követő harmadik, „euroamerikai szakasza" veheti kezdetét, amelyet a „gazdasági jólét és a politikai befolyás" jellemez (308. o.). Mindehhez azonban alapvetően három tényező szükségeltetik. Először is a Nyugatnak is meg kell valósítania azokat a lehetőségeket, amelyeket eddig csak a nem nyugati világban ismertek fel: nevezetesen a nem nyugati civilizációk növekvő hatalmát és erősödő civilizációs-kulturális öntudatát. Mindez nem megy könnyen, s az amerikai kormányzatnak 1997. tel 51
