Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Csaba László: A kibővülés dinamikája
Csaba László nelmi, társadalmi és kulturális adottságai, valamint - nem utolsósorban - gazdasági és kereskedelmi rendszerének jellemzői és szerkezete alapján foglalt el a földrész életében. Ez az egységes piac szempontjából sem mellékes. A négy szabadság egyike, a munka áramlása csak akkor okoz gondot a fogadó országokban, ha a küldő országból gyökeresen más civilizációs normák szerint szocializálódott munkavállalók érkeznek. A NAFTA és a kelet-ázsiai munkamegosztás arra utal, hogy a világ vezető gazdasági hatalmainak szükségük van az olcsó, fegyelmezett és képzett munkaerő jelentette hátországra világméretű versenyképességük megőrzése érdekében. Mivel a XXI. század a legtöbb elemző szerint a Csendes-óceán térségének százada lesz, az unió szempontjából fölöttébb fontos, hogy a vele több síkon - így civilizációs, kulturális, földrajzi. Biztonsági, környezeti - egységet alkotó országokból alakítsa ki ezt a közvetlen hátországot, ami megalapozza. Bár nem pótolja a világméretű munkamegosztásban kivívandó vezető pozícióját. Negyedikként megemlíthető, hogy a keleti kibővülés távlata fölerősíti az unión belül kialakult rendszerváltozás kényszerét, ami évek óta, ámde a kibővüléstől független okokból különösebb eredmény nélkül van napirenden. Ez a legégetőbb a döntéshozatal kérdésében, de a közösségi vívmányok oly oszlopos elemei, mint a közös agrárpolitika, a strukturális és kohéziós alapok, vagy a területfejlesztés és a jóléti állam is a tartós finanszírozhatatlanság rémével szembesültek. E reformokra döntően nem a kibővülés miatt van szükség, hanem az adófizető többség érdekében és a jövő nemzedék szempontjából különösen lényeges versenyképesség megőrzésére. A keleti kibővülés költségeit változatlan mechanizmusok feltételezésével elvégző számításoknak az a szerepük, hogy a hosszú távú előrejelzések szokásos módján kiélezetten mutassák be a tehetetlenség elborzasztó költségét, s e „sokkterápiával" a döntéshozókat tevékenységre ösztökéljék. Az ilyesfajta kijózanítókra az EU, úgy tűnik, nagyon is rászorul, amint azt az évek óta elbliccelt agrárreform, a többségi döntés kiterjesztésével és a munkanyelvek korlátozásával kapcsolatos határozatképtelenség, de még a maastrichti kritériumoknak való krónikus meg nem felelés1 is hatásosan szemlélteti. A keleti kibővülés elrettentő költsége tehát pótlólagos érv a rég megérett reformlépések megtételéhez. Miért érdemes akkor az unióba belépni? Ezt a kérdést legtöbbször a pénzügyi transzferekre szűkítve taglalják, méghozzá a hivatalos csatornákon az új tagországokba áramlandó összegek méricskélésével, esetleg ezeknek a déli tagok juttatásaival történő egybevetésével. Ez alapjaiban elhibázott. Bürokratikus megközelítés. Az elmúlt két évszázad gazdaságtörténete egyértelmű a tekintetben, hogy minden fölzárkózó társadalomnak döntően saját erejére, saját megtakarításaira, saját megújuló- és megújító-képességére kell támaszkodnia. Még a kelet-ázsiai kifelé forduló iparosításra is az volt a jellemző, hogy e rendkívül vonzó befektetési célországok is 80- 85 százalékban saját megtakarításaikból fedezték beruházásaikat, méghozzá több 32 Külpolitika
