Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)

1997 / 2. szám - DOKUMENTUM - Sz. Bíró Zoltán: Kelet-Közép-Európa és Oroszország érdekei

Dokumentum I. 2. A Szovjetunió széthullása és Oroszországnak a fejlődés nem szocialista útjára tör­ténő áttérése, úgy tűnt, megszüntetik Oroszország és e régió országai közti politikai és ideo­lógiai ellentéteket. A valóságban azonban ez a folyamat csak tovább gyengítette Oroszor­szág pozícióit: a nyugati és keleti pólusok vonzásában az erőviszonyok Moszkva számára még kedvezőtlenebbé váltak. Az egyesülő Európa gazdasági, politikai és katonai ereje egyre nőtt, miközben Oroszország és a szétesett posztszovjet területek jelentősége tovább csök­kent. Minthogy Oroszország is a nyugat-európai típusú társadalmi rendszert tekinti irány­adónak, így az európai posztszocialista államok vonzásközpontjává természetes módon Brüsszel és nem a kelet-közép-európai szomszédai mögött jelentősen lemaradó és óriási ne­hézségekkel küzdő Moszkva vált. A térség országaiban a prioritások és koordináták rend­szerében a Nyugat és a Kelet helyet cserélt: most az Európai Unió és az Egyesült Államok játszhatja el a Szovjetunió által eddig alakított szerepet - fölveheti őket a főkönyvbe és gaz­dasági támogatással fizetheti vissza kelet-közép-európai új szövetségeseinek katonai és politikai lojalitását. Nem véletlen az sem, hogy Oroszország, noha már nem a kommunizmus központja töb­bé, sőt jelentősen legyengült és elveszítette kelet-közép-európai pozícióit, mégis a térség számos országában továbbra is megtestesíti a fenyegető szörnyet. S ez nem csak a megszo­kott sztereotípiákhoz való ragaszkodással magyarázható. Az „orosz medve" nélkül, hord­jon bármilyen csúfnevet is, a térség geopolitikai jelentősége csökkenne. Ebben az esetben az EU és az Egyesült Államok számára a tisztán gazdasági megalapozottságú expanzió kerülne az első helyre, ami az említett geopolitikai kontextus nélkül már távolról sem olyan von­zó. Tehát e térség országainak Nyugat iránti hangsúlyozott és időnként felesleges katonai és politikai lojalitása, mely e terület legjelentősebb stratégiai kincse és fő „export terméke", teszi szükségessé Oroszország látványos elutasítását és belekényszerítését egy olyan alterna­tív és konkurens központ szerepébe, melynek betöltésére a valóságban még hosszú ideig nem lesz képes. I. 3. A meghirdetett „visszatérés Európába" felettébb „romantikus" jelszó: elsimítja a valóságos út buktatóit és kátyúit. Fölöslegesen túlhangsúlyozza a régió önértékét, miköz­ben eltúlozza mind az EU tagfelvételi készségét, mind pedig önzetlenségét. Mindezek el­lenére sem létezik más alternatív stratégia a kelet-közép-európai országok számára. Mind­azonáltal e stratégia korrekciójának és racionalizálásának szükségessége szembeötlő. Az EU számára sem lesz egyszerű és olcsó a Kelet felé való terjeszkedés. A 370 millióról 480 mil­lió fogyasztóra bővülő közös piac és a vámhatárok eltörlése Európa nagyobb részén - új lökést fog adni a kontinens gazdasági fejlődésének, garantálja gazdasági, politikai és kato­nai egységét, és megerősíti az EU pozícióit a világgazdaságban, -kereskedelemben és -po­litikában. I. 4. Formálisan 10 ország adta be hivatalosan jelentkezését az Európai Unióba: Magya­rország (1994. április 1.), Lengyelország (1994. április 8.), Románia (1995. június 22.), Szlo­vákia (1995. június 27.), Lettország (1995. október 13.), Észtország (1995. november 23.), Lit­vánia (1995. december 11.), Bulgária (1995. december 14.), Csehország (1996. január 23.) és Szlovénia (1996. június 10.). Valamennyi felsorolt ország rendelkezik társulási megállapo­dással, melyek közül a Csehországgal, Szlovákiával, Magyarországgal, Lengyelországgal, Romániával és Bulgáriával aláírt szerződések már életbe is léptek. A többi, eddig még nem 116 Külpolitika

Next

/
Oldalképek
Tartalom