Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Nagy Péter: Franciaország és Németország a maastrichti politikában
Franciaország és Németország a maastrichti politikában annak, hogy csak rajta múlik, elfogadja vagy elveti az Európai Tanács EMU-dönté- seit: s azzal, ahogyan Maastrichtban mind az EMU, mind a kohézió összefüggésében döntött, bebizonyította, hogy felelős európai politikus, akinek szavait tettei támasztják alá. Kohl tisztában volt azzal az egyszerű Monnet-egyenlettel, mely szerint: „intézmények + ütemterv = politika". Kétségtelen, hogy a disztributív tárgyalásokat anynyira jellemző kompromisszum elemei is kimutathatók a maastrichti tárgyalások különböző fázisaiban, így például Major, brit miniszterelnök számára az „opt-out" a disztributív tárgyalás egy példáját jelentette a rögzített ütemtervet illetően. A Kohl-Delors-Mitterrand-kapcsolat az integratív tárgyalások szempontjából rendkívül fontos volt, Kohl és Mitterrand között Delors közvetített, sohasem félt saját véleményét kifejezni, befolyásolni őket. Az EMU kérdésében Kohl és Mitterrand, akiket Delors is támogatott, a közös érdekeket tartották szem előtt, nem akarták tisztességtelen módon kihasználni a konfliktusokat, közös előnyeik maximalizálására, nyereségeik és veszteségeik egymás közötti megosztására törekedtek. A Monnet módszerével elvégzett elemzéssel a szerző azt bizonyította, hogy meglehetősen nehéz volt integratív tárgyalási technikát alkalmazni olyan komplex problémakörök megoldására, mint amilyet az EMU egyes szakaszai határidejének megállapítása jelentett az eltérő nemzeti hagyományokkal rendelkező államok között, hiszen a Bundesbank úgy vélte, hogy az EMU mindenekelőtt a német gazdasági hatalmat ássa alá. A Hamburgi Nemzeti Bank elnöke, Wilhelm Nölling meg is jegyezte: „Ne legyenek illúzióink - az új európai monetáris rendről folyó vitákban a hatalom, a befolyás és a nemzeti érdekek védelme forog kockán." A lényeges kérdésekben, mint az EMU, a CFSP védelmi dimenziója és a 100c cikkely, Mitterrand elnök és Kohl kancellár elsősorban saját belpolitikai érdekeiket tartották szem előtt, ugyanakkor egymás belpolitikai győzelemhalmazát is ki akarták szélesíteni, ami különösen nehéz volt, hiszen egyfelől a politikai unió tárgyalási napirendjén nagyon sok egymással összekapcsolódó probléma szerepelt, másfelől az EMU-ról és a politikai unióról folytatott kormányközi konferenciákat elszakíthatatlan kapcsolat kötötte össze, amit Kohl kancellár fontosnak tartott a későbbi német- országi parlamenti megerősítéshez. Az előtárgyalások során nyilvánvaló volt, hogy az Európai Tanács Elnökségéhez intézett közös leveleik ellenére a politikai unió céljait illetően Franciaország és Németország kapcsolatát eltérő és közös érdekek egyaránt jellemezték, ami már önmagában is fontossá tette az EUSZ-t, hiszen az Európai Unió céljainak meghatározásában mindkét ország meg akarta haladni a tiszta nemzeti érdekeket. Az EMU-ról folytatott kormányközi konferencia azon döntésében, hogy az Európai Központi Bank létrehozását elhalasztotta a harmadik szakaszig, illetve a második szakaszban létrehozta az Európai Monetáris Intézetet, határozottan kimutathatók a disztributív tárgyalások elemei: a klasszikus kompromisszumtaktikák; fellel1997. nyár 105
