Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Nagy Péter: Franciaország és Németország a maastrichti politikában
Könyvekről résztvevő személyek típusai (politikusok, politikus-adminisztrátorok), a tárgyalások típusa (disztributív, integratív, szervezetközi) mind hozzájárult az attitűdök strukturálásához és befolyásolásához, miközben a párizsi és bonni belpolitikai alkudozások, illetve a brüsszeli közösségi tárgyalások egymással szoros kölcsönhatásban álltak. A politikai unióról folytatott tárgyalásoknak nagy lendületet adtak a tanács titkárságához írt közös francia-német levelek, bár Franciaország és Németország továbbra is megosztott maradt a politikai unió célkitűzéseinek meghatározásában. 1991 folyamán ezeken a tárgyalásokon a következő problémák kerültek szóba: intézményi ügyek, beleértve a demokratikus legitimitást, az európai állampolgárságot, a közösség kompetenciáinak kiterjesztését és a szubszidiaritás elvét; a harmadik pillér, azaz az igazság- és belügyi együttműködés, a bevándorlási és a vízum- politika; a szerződés szerkezete, beleértve az Európai Közösség és a javasolt politikai unió közötti kapcsolatot; valamint a közös kül- és biztonságpolitika (CFSP). Ebben az időszakban a személyes képviselők számára már kezelhetetlenné vált a konferencia napirendje, ami akadályozta koherens szövegtervezet megfogalmazását. A külügyminisztereket lekötötték Kelet-Közép-Európa eseményei, ezért számos döntést a maastrichti Európai Tanács-ülésen az állam- és kormányfőknek kellett meghozniuk. A szerző a politikai unióról folytatott tárgyalások elemzésével feltárta az integratív tárgyalásokat nehezítő akadályokat, illetve azt, hogy milyen mértékben kapcsolódott össze a szerződés szerkezetéről folytatott vita a három fő kérdés- csoporttal (pillérrel) a kormányközi konferencián. Néhány tagállam csak vonakodva értett egyet azzal a javaslattal, hogy ki kell szélesíteni az Európai Parlament jogkörét, ez a vonakodásuk aztán egy bonyolult és kényelmetlen együttdöntési eljárást eredményezett, melyet bele kellett foglalni a szerződésbe, hogy a németországi megerősítéséhez szükséges belpolitikai követeléseket kielégíthessék. A szerződés szerkezetéről folytatott vita a klasszikus disztributív tárgyalások minden jellegzetességét magán viselte, amit bizonyít az, hogy az EUSZ három pillére közül kettőben a kormányközi modell alapján történik a döntéshozatal. Az Európai Tanács 1991. december 9. és 10. közötti maastrichti ülése nyilvánvalóvá tette mind az állam- és kormányfőkre nehezedő nyomást - hiszen mindössze két nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy komplex döntéseket meghozzanak -, mind pedig azokat a követelményeket, melyeket a kormányközi konferencia a résztvevőkkel szemben támasztott. A tanácsülés napirendjén szereplő kilenc maastrichti témakör csak egy része volt az Európai Tanács teljes programjának. Az EUSZ megkötéséhez szükséges legfontosabb kérdésekben a francia-német csapatmunka tartotta fenn a kellő nyomatékot: az EMU-t, az európai védelmi politikát és a 100c cikkelyt (vízumpolitikát) illetően a francia-német tárgyalási irányvonal jottányit sem engedett. Az a tény, hogy a két kormányközi konferenciát az államigazgatási tisztviselőd Külpolitika