Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Nagy Péter: Franciaország és Németország a maastrichti politikában
Franciaország és Németország a maastrichti politikában lök egymástól függetlenül készítették elő, annyiban volt hatással az Európai Tanácsülés napirendjére, hogy a mindkét kormányközi konferencia munkáját jellemző horizontális problémakörök közötti kapcsolat meglehetősen gyenge volt, ami számos tours de table-lel nehezítette a tárgyalásokat, melyek során egyes témákhoz ismételten vissza kellett térni, többek között a szociálpolitikához. Mindez akadályozta az integratív tárgyalásokat. Kétszintű megközelítésmód Ennek az elemzési módnak az a lényeges eleme, hogy valamennyi EU-tagállam politikai vezetése számára a „győzelemhalmaz" csak azokból a nemzetközi megállapodásokból állhat, melyek a nemzeti parlamentekben vélhetően meg fogják szerezni a megerősítéshez szükséges többséget. Ugyanakkor ez integrált megközelítésmódot is jelent, hiszen az állam- és kormányfők arra kényszerülnek, hogy a tárgyalásokon kiegyensúlyozzák a belpolitikai és a közösségi érdekeket, ami bizonyos szempontból államközpontú megközelítést jelent, bár nem a realista értelemben, amely a nemzetállamot biliárdgolyóként írja le. E megközelítésmód alapján elemezve az EMU- ról és a politikai unióról folytatott kormányközi konferenciák munkáját, a szerző magyarázatot adott arra, hogy a tagállamok belpolitikai tényezői miként befolyásolták mindkét kormányközi konferencia napirendjének kialakítását és munkáját; feltárta, hogy miként formálták a tagállamok tárgyalási pozícióit a nemzeti és a nemzetközi politikai tényezők; elemezte a bel- és a nemzetközi politika „mezsgyéjén" tevékenykedő politikusok szerepét; javaslatokat tett a tárgyalási stratégiák kiválasztásának magyarázatára. Ez utóbbi különösen a Mitterrand elnök és a Kohl kamcellár által a kormányközi konferencián képviselt saját, illetve közös stratégiájának magyarázatához volt releváns tényező. A belpolitikai tényezők Mitterrand elnök számára nem jelentettek különösebb megszorításokat, szabadon alakíthatta stratégiáját, Kohl kancellár kezét azonban némiképp megkötötte a német nemzeti intézmények és a pártok befolyása: közös stratégiájukban azonban mindketten elkötelezettek voltak a federális Európa iránt. Sajátos ellentmondás, hogy Kohl kancellár pozícióját a belpolitikai tényezők éppenséggel erősítették, Mitterrand elnökét viszont árnyaltabbá tették. Kohl kancellár stratégiájának elemzéséhez (Mitterrand elnök esetében kevésbé) a szerzőnek fel kellett tárnia a gondolkodásmódjuk közötti kapcsolatokat a kormányközi konferenciák és a belpolitikai tényezők összefüggésében. Az EMU és a politikai unió napirendjének kialakításával, illetve a két kormányközi konferencia ügycsoportjainak összekapcsolásával Kohl kancellár és Mitterrand elnök voltaképpen a nemzeti és a transznacionális nyomásra válaszolt az Európa-politika érdekében, ezzel mindkét vezető a problémák belpolitikai szintű megoldási módjait is befolyásolta. 1997. nyár 101
