Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - EURÓPAI POLITIKA - Pirityi Sándor: Franciaország és az "európai pillér"
Franciaország és az „európai pillér A bevetési tervezés összehangolatlansága és a francia bevetési doktrína sajátszerűsége a hagyományos erők vonalán is hátrányosan befolyásolta az együttműködést. A francia hadászat rövid „hagyományos" konfliktussal számolt, amely gyorsan befejeződik, vagy nukleáris síkon eszkalálódik. A hagyományos francia erők korábbra és keletebbre tervezett bevetése miatt a francia nukleáris önállóságból adódó problémák a NATO számára egyre súlyosabbá váltak, mivel Franciaország hagyományos erőinek viszonylag alacsony állóképessége miatt megnőtt annak a valószínűsége, hogy Franciaország korán és önállóan, a NATO előtt atomfegyverhez folyamodik. A NATO-ban ezért abban reménykedtek, hogy Párizs előbb-utóbb kész lesz közös nukleáris tervezésre, habár ez összeegyeztethetetlen volt a saját elrettentési potenciál függetlenségének és önállóságának francia doktrínájával. Az atom-együttműködés fő témája lett a nem hadászati atomfegyverek alkalmazásában felkutatható megegyezés, mégpedig nem is annyira Franciaország és az NSZK, hanem inkább azon NATO-szövetségesek között, amelyek csapatokat állomásoztattak német földön, és érintve lettek volna a francia atomeszközök bevetésétől. Ez előfeltételezte, hogy Franciaország betekintést enged a NATO-nak saját nukleáris alkalmazási koncepciójába és céltervezésébe, amire Párizs sokáig nem mutatott készséget. Franciaországban a doktrinális viták állandósulásával a 70-es évek második felében az „abszolút elrettentés" híveivel szemben teret nyertek a harcászati atomfegyverek tényleges hadszíntéri alkalmazásának, az elrettentés más országokra való kiterjesztésének, az európai „egységes konfliktustérség" szemléletének hívei, a Chirac-kormány hajlott a NATO-stratégia támogatására, és 1987 októberében Párizsból már pozitív értékelést kapott a „rugalmas reagálás". Miközben a francia katonapolitikában szaporodtak a kétértelműségek és ellentmondások egyebek között olyan kérdésekben, mint a francia atomfegyverek szerepe a Nyugat biztonságának oszthatatlanságában, a francia létérdekek kiszélesített, „európai" értelmezése, az atomstratégia szerepe a „katonai Európa" építésének francia terveiben, egy „európai elrettentési pólus" létrehozása közös francia-brit alapon, „az erős elrettentése a gyenge által" meglepően életrevaló, pragmatikus, erősen nemzeti színezetű tétele maradt a francia atomdoktrínának. Francois Fiiion francia információtechnikai és postaügyi miniszter, aki 1986-88 között a nemzetgyűlés védelmi bizottsága elnökének tisztét töltötte be, 1995 őszén ismételten meghirdette azt a jelszót, hogy Franciaország nukleáris függetlensége Európa nukleáris függetlensége lesz. A Le Monde hasábjain kifejtette, hogy Párizs kezdettől fogva nem tekintette az atomfegyvert holmi „szupertüzérségnek", a leg- felelősebben járt el az atomhatalmak közül. „Az elrettentés ötven éve békét adott Európának... Az elrettentés stabilizáló elem, biztonságunk végső biztosítéka marad. Az atomfegyver természetesen nem akadályozhatja meg korlátozott konfliktusok kitörését, de jelenléte a kontinensen továbbra 1997. nyár 73
