Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Somogyi Ferenc: Euroatlanti integráció: folyamatosság és konszenzus a magyar külpolitikában
Eurontlanti integráció: folyamatosság és konszenzus a magyar külpolitikában arról, hogy a szövetség állam- illetve kormányfői 1997. júliusi értekezletükön már a csatlakozási tárgyalások megkezdésére meghívott országok első csoportjáról is döntenek azzal a szándékkal, hogy a tárgyalások eredményes befejezését és a szükséges ratifikálási folyamat lezárását követően az üj tagok lehetőség szerint már 1999 tavaszán, a NATO megalakulásának 50. évfordulóján elfoglalhassák helyüket a szövetségben. A Nyugat-európai Unió 1993-ban indította meg a szervezeten kívüli országokkal való multilaterális konzultáció fórumát, 1994-ben pedig Magyarország - többedma- gával együtt - társult partneri státust kapott az intézményben. A világ gazdaságilag fejlett országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1996. májusában vette fel hazánkat tagjai sorába. Mindez azt jelzi, hogy mostanra visszafordíthatatlanná vált a NATO és az Európai Unió bővítésének folyamata. A döntő jelentőségű kölcsönös érdekeltség, valamint a politikai elkötelezettség - beleértve a tagországok vezetői, meghatározó politikai tényezői által az ügybe eddig befektetett politikai tőke nagyságát is - már lehetetlenné teszi a folyamat megállítását vagy akár csak a tárgyalások megkezdésének hosszú ideig való halogatását komoly és nehezen kezelhető politikai következmények és presztízsveszteség nélkül. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy magát a tárgyalási folyamatot - esetenként akár lényegesen is - lelassíthatja majd az a körülmény, hogy ugyanebben az időszakban az uniónak számos fontos kérdésben (a monetáris unió bevezetése, a következő időszak költségvetésének megállapítása, a közös mezőgazdasági politika, illetve a strukturális és kohéziós alapok felülvizsgálata) kell lépnie, döntést hoznia, vagy hogy egy-egy tagállam konkrét kérdésekben kitartóan ragaszkodik részérdekeinek érvényesítéséhez. Az viszont egyértelmű, hogy a bővítés - a Nyugat gyakran emlegetett morális kötelezettségén tűi - egyszerre politikai és gazdasági szükségszerűség, és egyben történelmi lehetőség. Történelmi lehetőség a megosztottság felszámolására, az egységes, békés és demokratikus Európa megteremtésére. (Európát természetesen nem földrajzi, hanem mai politikai fogalomként meghatározva, amely magában foglalja a szervesen kapcsolódó atlanti dimenziót is.) Ez a megközelítés az értékek és a hosszú távú európai és észak-amerikai stratégiai érdekek közösségére épít, ami az egy-egy konkrét, legtöbbször gazdasági vonatkozású ügyben esetenként tapasztalható érdek- ellentétek dacára perspektivikusan is megbízható, szilárd alap. E történelmi lehetőség mielőbbi kihasználása megegyezik szándékainkkal és törekvéseinkkel. A megfelelő felkészültség bázisán megvalósuló integrálódásunk ugyanis - az új kihívások, és az egyes területeken elkerülhetetlen negatív következmények ellenére is - alapvetően és hosszú távon kedvező hatással lesz a magyar társadalom és gazdaság fejlődésére, az ehhez elengedhetetlenül szükséges stabilitásra és biztonságra. 1997. tavasz n
