Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Somogyi Ferenc: Euroatlanti integráció: folyamatosság és konszenzus a magyar külpolitikában
Somogyi Ferenc Ebben az összefüggésben az időtényezőnek komoly jelentősége van. Az természetes, hogy nemcsak a különböző integrációs szervezetekhez való csatlakozásunk feltételeinek pontosításánál, hanem a csatlakozás ütemezésénél is alapvető szempontként kell a konkrét magyar érdekeket figyelembe venni. Ezeket azonban célszerű tágan értelmezni. Érzékelhető az a tény, hogy már az euroatlanti intézményekhez való integrálódás reménye is mozgósító erővel hatott a magyar társadalomra és gazdaságra, de a csatlakozás indokolatlanul hosszú elhúzódása könnyen alááshatja az egész folyamat hitelét és társadalmi támogatottságát. A várt pozitív hatások késése jelentősen csökkentheti az együttműködési készséget, az elsősorban saját érdekeink és mérlegelésünk alapján meghozott, de objektíve integrációs felkészülésünket is előmozdító, gyakran szigorú, népszerűtlen intézkedések megvalósíthatóságát. Modernizációs erőfeszítéseink és integrációs felkészülésünk párhuzamosan halad, köztük szoros összefüggés, szerves kölcsönhatás van. Ezen összefüggés alapján egész átalakulásunk, annak költségei és társadalmi hatásai lényegében az integrációs felkészüléssel kapcsolatos kötelezettségek kategóriájába is sorolhatók. A kapcsolatot ellenkező előjellel magyarázni az integrációs érdekeket súlyosan sértő hiba lenne. A magyar érdekek, a belső lehetőségek, illetve az integrációs elvárások nem egymást kizáró jellegűek, legfeljebb rövid vagy hosszú távú érdekekként értelmezhetőek. Összhangjuk megteremtésére jó alap lehet az a körülmény, hogy mivel az integrációs intézmények bővítésének egyik fontos célja az új tagországok, sőt általában a térség egésze stabilitásának a erősítése, e törekvéssel ellentétes lenne olyan súlyos anyagi terhekkel járó kötelezettségek vállalásának és teljesítésének szorgalmazása, amelyek aláásnák az adott ország gazdasági és társadalmi stabilitását is. Az azonban tény, hogy az Európai Unió esetében a jogharmonizáció, a közösségi joganyag egészének átvétele és alkalmazása a csatlakozás előfeltétele. Ebben a kérdésben mozgásterünk csak bizonyos, a különböző területek viszonylag szűk körére vonatkozó, meghatározott hosszúságú átmeneti, türelmi időszakok (derogációk) biztosításában van. A NATO-tagság esetében ilyen minimális követelmény az inter- operabilitási képesség megteremtése. Az ütemezésnél tekintettel kell lennünk arra is: távolról sem biztos, hogy a most kínálkozó lehetőség elmulasztása miatt jelentkező negatív hatások egy későbbi időpontban, jobb feltételekkel kompenzálhatok. Sőt egy ilyen esetben nem zárható ki a nemzetközi kapcsolatrendszer most folyó átalakulásából való kimaradás, a hosszú időre perifériára szorulás veszélye sem. Abból kell kiindulnunk, hogy a leginkább érintett Európai Unió esetében a tényleges csatlakozási folyamat valójában már a társulási megállapodás életbe lépésével megkezdődött. A megállapodás alapján ugyanis - a kezdetben számunkra előnyös aszimmetrikus kötelezettségvállalások ellenére - a jövő évezred legelejére az ipari termékek tekintetében megvalósuló szabadkereskedelemmel a teljes magyar piac legnagyobb részét megnyitjuk az EU 24 Külpolitika
