Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - AZ UNIÓN KÍVÜL - Balogh András: Az európai integráció és a mediterrán egység
Balogh András magukba foglalták a Földközi-tenger keleti és déli partvidékének egészét, és véglegesen megváltoztatták a lakosság etnikai összetételét, nyelvét, vallását és kultúráját. Az oszmán uralom földrajzi kiterjedése még nagyobb volt, Kisázsia és Délkelet-Európa birtokbavétele mellett a Földközi-tenger nyugati medencéjének európai területei kivételével felölelte mindazokat a területeket, amelyeket az arabok benépesítettek és iszlamizáltak. Ez az uralom a XX. század elejéig, legalábbis formailag, megmaradt. Líbia egészen 1911-ig, Egyiptom formálisan 1914-ig volt Isztambul fennhatósága alatt, a közel-keleti arab területeket az első világháború végéig birtokolták a törökök. A Mediterráneum hatalmas térségei fölötti arab majd török fennhatóság, amely évszázadokig tartott, soha nem jutott közelébe sem annak, hogy a Földközi-tenger egész medencéjében egy homogén civilizációt teremtsen. Európa délnyugati részén, az Ibériai-félszigeten, Dél-Itáliában és Szicíliában az arab uralom éppen úgy átmeneti volt, mint Délkelet-Európában a török. Egyikük sem tudta meghatározóan és tartósan a maga képére formálni a legyőzött területeket. A Mediterráneum egészében Nyugat-Európa sem tudott meghatározó befolyást gyakorolni sem civilizációs, sem katonai tekintetben. Nyugat-Európának a világfejlődést meghatározó progresszív irányzatai, akár a Földközi-tenger térségében születtek, mint a reneszánsz vagy a humanizmus, akár tőle északra, mint a felvilágosodás, a modem demokrácia eszméi vagy az ipari forradalom, csak torzan vagy egyáltalán nem jutottak el az iszlám és a keresztény ortodoxia világába. Utaltunk arra, hogy a hatalom új központjai a kora középkortól kezdve már nem voltak mediterrán jellegűek, és földrajzilag is távol kerültek a Földközi-tenger medencéjétől. Ennek a térségnek a leértékelődése az Újvilág felfedezésével és a kereskedelmi utak megváltozásával véglegessé vált. A XVII. századtól kezdődően szomorú kép alakult ki: a Mediterráneum kikerült a világfejlődés sodrából, megosztottsága állandósult, és egyre inkább periferikussá vált. A XIX. és XX. század első fele az európai expanzió kora a Földközi-tenger medencéjében is. Francia, brit, olasz, spanyol befolyás, közvetett vagy közvetlen uralom alakult ki a Közel-Keleten és Eszak-Afrikában. A gyarmatosítás azonban nem jelentett igazi integrációt, az európai civilizációs hatás korlátozott maradt, és átmenetinek bizonyult. Ráadásul - és tárgyunk szempontjából ez is meghatározó - a kolonizáló hatalmak nem voltak képviselői egy, a Mediterráneumra támaszkodó civilizációnak. A gyarmati uralom sok tekintetben tudatosította a különbségeket, és elmélyítette az ellentéteket az európai és iszlám civilizációk között. A Közel-Kelet és Észak-Afrika függetlenné válási folyamata súlyos konfliktusok közepette bontakozott ki, és olyan gazdasági, politikai és tudati következményekre vezetett, amelyek a Mediterráneum két partja közötti közeledést egyáltalán nem segítették. Különösen a Nasszer vezette egyiptomi forradalom és az azt követő fejlemények, a szuezi háború, majd a hosszú és véres algériai függetlenségi harc hátráltatták Nyugat-Európa és az iszlám Mediterráneum közötti szoros kapcsolatok kialakulását. A hidegháború körülményei között 124 Külpolitika
