Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Somogyi Ferenc: Euroatlanti integráció: folyamatosság és konszenzus a magyar külpolitikában
Euroatlanti integráció: folyamatosság és konszenzus a magyar külpolitikában Az integrációs politika megvalósulása A magyar integrációs törekvések megvalósításának nemcsak a korábbi szövetségi és együttműködési keretek felbomlása, hanem természetesen az euroatlanti közösség pozitív reagálása és fogadókészsége is előfeltétele. Magyarország és az integrációs szervezetek közötti első kontaktusok kialakulása majd fejlődése több ponton már a rendszerváltás előtt megkezdődött (1988-ban gazdasági és kereskedelmi együttműködési megállapodás, majd diplomáciai kapcsolatfelvétel az Európai Közösségekkel kontaktusteremtés, az Észak-atlanti Közgyűléssel.) A rendszerváltás eufórájában rövid ideig az EK-csatlakozással kapcsolatban is irreális menetrendek fogalmazódtak meg mindkét oldalon. Ezek gyors háttérbe szorulását követően még egyszer, az 1991. őszi moszkvai puccskísérlet idején vetődött fel a három élenjáró ország (Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia) ily módon történő „megmentésének" lehetősége, de a puccskísérlet kudarca után ez is feledésbe merült. A fokozatosan konszolidálódó helyzetben a csatlakozás kérdése lassan elveszítette korábbi, szinte kizárólagosan politikai jellegét, és előtérbe került a tagságra pályázó országok felkészültségének, az adott integrációs intézmény eredményes tevékenységéhez való hozzájárulásának kérdése, jelentősen megnőtt az érdekek, azok esetleges konfliktusainak, illetve egyeztetésük lehetőségeinek szerepe. Ezzel a csatlakozás egyre inkább távlati perspektívává vált. Igaz ugyan, hogy 1990 októberében az Európa Tanács felvette tagjai sorába Magyarországot, de EK-csatlakozási szándékunk még az e szervezettel 1991 decemberében aláírt „társulási megállapodásban" is csak egyoldalú magyar törekvésként került rögzítésre. A NATO vonatkozásában a kezdeti együttműködést célzó hivatalos kontaktusok 1990 közepétől indultak az észak-atlanti szövetség által felajánlott lehetőségek alapján. Az együttműködés konkrét tartalmát ekkor még nyilvánvalóan behatárolta a Varsói Szerződés léte, majd a VSZ napirendre került feloszlatásának esetleges negatív következményei miatt érzett nyugati aggodalom. 1991 decemberében kezdte meg működését a politikai konzultációs fórumként szolgáló Észak-atlanti Együttműködési Tanács. Ebben az időszakban kezdeményeztünk kétoldalú biztonságpolitikai dialógust - az integrációs szervezetek közül elsőként - a Nyugat-európai Unióval. A tényleges bővítési folyamat lassú kibontakozása 1993-ban kezdődött. Lényegében ekkorra tudatosodott a meghatározó jelentőségű nyugati politikusok széles körében, hogy az európai és transzatlanti integrációs intézmények keleti nyitása logikus folytatása a korábbi gyakorlatnak: a térségünk országaiban az euroatlanti értékek érvényesítését bátorító nyugati politikának. Elfogadták, hogy a bővítés, a stabilitás és fejlődés zónájának Közép- és Kelet-Európa országaira történő kiterjesztése - a szóban forgó intézmények funkcióinak újrafogalmazása és ennek megfelelő re1997. tavasz 11
