Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Posztmodern világrend Korszak- vagy paradigmaváltás a nemzetközi rendszerben?
Rostovrínyi Zsolt esetén sincs egyértelmű választás."34 Rostow egy lényegi - alapvető - különbségre hívja fel a figyelmet a természet-, illetve a társadalomtudományok között, mégpedig az emberi lények „sokdimenziós természetére", az emberre mint „elkerülhetetlen változóra".35 Hasonló következtetésre jut John Lukacs, amikor Hitler és Churchill „párviadala" alapján elveti a determinista filozófiát, „amely szerint a történelmet az anyagi feltételek, az intézmények és szervezeteik »csinálják«, nem pedig a kiemelkedő egyéniségek gondolatai, szavai és tettei formálják".36 Álláspontja szerint „kétség sem férhet hozzá, hogy a világ nagyobbik felének - és következésképpen a XX. század hátralevő, akkor még nagyobbik felének is - a sorsa 1940-ben két ember, Hitler és Churchill kezében volt. Később Roosevelt, Sztálin és De Gaulle kezében is."37 Nem kívánjuk a világgazdaságra vonatkozó elméletek közül akár csak a fontosabbakat is megemlíteni.38 Csak utalunk azokra a közgazdasági irányzatokra (neoklasszikus, keynesiánus, posztkeynesiánus - és a keynesi bázisra épülő növekedési, monetarista stb.),39 amelyek különböző prioritásokat fogalmaznak meg, és amelyek különböző - gyakran ellentétes - gazdaságpolitikai eszközrendszer alkalmazása mellett foglalnak állást. (Gondoljunk csak a növekedéselméletek és az egyensúlyt középpontjukba állító neoklasszikusok, avagy az automatikus egyensúlyt hirdető neoklasszikusok és a posztkeynesiánusok alapvető véleménykülönbözőségeire.) Már néhány évtizede kialakultak azok az irányzatok, amelyek a világgazdaság egyenlőtlenségeire, aszimmetriáira, a centrum-periféria viszonyra, az egyenlőtlen nemzetközi cserére hívták fel a figyelmet, ezzel mintegy elméletileg megalapozva az 1974-ben az ENSZ fórumokon hivatalosan is elfogadott új nemzetközi gazdasági rend (NIEO) követelményrendszerét. Külön is érdemes kiemelni az ún. dependenciaiskolát, amely Latin-Amerikában jött létre, hamarosan azonban általános érvényű, a világgazdaság egészének működését bíráló iskolává fejlődött. A hetvenes évek közepétől jelentkeztek azok az ún. újbaloldali teoretikusok (Arghiri Emmanuel, Samir Amin, Oscar Braun, Andre Gunder Frank stb.), akik zömmel az egyenlőtlen nemzetközi csere kapcsán illették éles kritikával a tőkés világ- gazdaság rendszerét, az Eszak-Dél-kapcsolatok kiáltó egyenlőtlenségeire, a fejlődő országok hátrányos - és mind rosszabb - helyzetére irányítva a figyelmet. E teoretikusok utóbbi években kifejtett tevékenysége is a kapitalista világrendszer bírálatára, az Eszak-Dél-viszonyra irányul.40 Külön is érdemes kiemelni Immanuel Wallerstein tevékenységét, aki a „világrendszer-elmélet" megalapozójának tekinthető. Wallerstein a „rendszert" - mégpedig a világrendszert - tekinti az elemzések tárgyának. A világrendszerek első formáját a világbirodalmak képviselték, a világrendszer jelenlegi formája pedig a (tőkés) világgazdaság.41 Az utóbbi években született munkáiban már a korábban általa nem tárgyalt kultúra és civilizáció kategóriáit is bekapcsolta elemzéseibe.42 14 Külpolitika
